Szerintetek mennyire baj, hogy én nem titkolom, hogy Meleg vagyok? Párkapcsolatilag, emberileg?

Egyáltalán nem baj! Bárcsak eljutna odáig az ország, hogy el tudná fogadni azokat is akik "mások" mint a többség! Elismerésem!

40+ hetero Ffi

Ha nem dicsekszel vele, hanem csak ha rákérdeznek, akkor mondod el, akkor oké.

Titokban is le lehet élni, az se tragédia. Egyébként is illetlenség hetero pároknak is az utcán falni egymást, mert bunkóság. Ha meg nem fogjátok egymás kezét nyilvános helyen, na bumm, mi van akkor, abba nem hal bele senki. De hetero pároknak se kötelező kézenfogva lenni mindenhol.

A felemás megoldás a legrosszabb (bár túlélhető).

Ha nyíltak vagytok közösen akkor megélhetitek mindenki előtt a szerelmet ami jó hatással van a kapcsolatra.

Viszont ha mindketten titkoljátok az is jó, egy pszichológiai kutatás volt (valahol publikálták valami tudományos újságban vagy hol) és az jött le hogy a kreativitás és a játékosság ami kell ahhoz hogy mások háta mögött meg tudják élni a szerelmet add egy pluszt.

Miután te nem tudod elfelejtetni az emberekkel így az lenne a megoldás ha ő feltudná vállalni ami viszont parancsra nem fog megtörténi. Kérdés hogy elvből titkolja mert szerinte magánügy vagy fél felvállalni? Ha utóbbi akkor kéne vele kicsit lelkizni hogy mitől fél hátha azt a gátat fel lehet oldani ami miatt nem mer nyílt lenni.

A titkolózás gátlásokat, szorongást, kellemetlen szituációk sorozatát, folyamatos füllentéseket, kényelmetlen hazugságokat szül sorozatosan. Fiatalabb korban (tízen-, huszonévesen) teljesen természetes, hogy az ember nem veri nagy dobra, nem kérkedik olyan dologgal, ami mások szemében ellenérzéseket szülhet.

Aztán később, a kor előrehaladtával rájön arra, hogy a franc essen bele, én nem fogok életem végéig azért szorongni, azért osonni a fal mellett, mert mások ezt várják el tőlem. Az az ő életük, ez meg az enyém. Nekem is csak 1 életem van, és azt úgy akarom leélni, boldogan, szeretetben, hogy az nekem jó legyen, nem úgy, hogy mások érezzék jól magukat helyettem, mert színjátékot játszom. Egy bizonyos idő után, amikor már végleg belefárad az ember a folyamatosan lélekölő füllentésekbe, rájön, hogy a francba is, mi veszítenivalóm lehet végül is? Olyan egetverően nagy baj talán nem történik. Akik elpártolnak tőlem emiatt az nem az én hibám, a többiek meg majd megszokják a helyzetet és már nem lesz nagy újdonság a dolog a számukra. És többnyire megszokják. Talán nem mindenki, talán lesz 1-2 ember, aki emiatt elhatárolódik, de nem lehet egy egész életet végig szorongva leélni. Max. idegroncsként.

Amióta coming out-oltunk a környezetünkben, összehasonlíthatatlanul jobb és szabadabb életet élhetünk. Egy ideig lehet titkolózni, de örökké nem. (Vagy csak nagyon nehezen, súlyos következmények árán.) A szerelem jó dolog. :) Minél intenzívebb, minél mélyebb, minél természetesebb és szabadabb, annál jobb. :)