Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kit válasszak, ti mit tennétek?
Van egy nagyon jó barátom, aki középiskola óta több volt, mint barát. Én meleg vagyok, ő biszexuális, de heteroként szeretne élni. Nemcsak szex volt közöttünk, tudom, hogy szeret, de valódi kapcsolatom vele sosem lenne. Ezért úgy fél éve megmondtam neki, hogy ezt így nem tudom folytatni. Nagyon fájdalmas időszak volt, pláne, hogy a barátságunkat nem akartam megszakítani. (Nem is tudtam volna, hárman vagyunk nagyon jó barátok).
Két hónapja együtt vagyok egy sráccal, akivel nincsenek egy ilyen problémák. Nagyon kedvelem, határozott, céltudatos, őszinte ember. Viszont az elvárásait nemcsak magával, hanem velem szemben is felállítja, belsőleg és külsőleg is. Elég régóta küzdök vele, hogy nem vagyok valami férfias, úgymond eléggé látszik, hogy melyik kapura játszom. Járok kondiba, de szerinte sokkal keményebben kellene edzenem, kajára jobban odafigyelni stb. (Magamtól is haladok egyébként csak lassabban). Szerinte segítene, ha szexben aktív szerepben lennék néha (de nem nagyon megy, nem is vonz). Biztat, hogy hagyjam ott a jelenlegi munkahelyemet, amit nagyon szeretek, de sajnos nem fizetnek túl. Kritizálja az "exemmel" való barátságomat. Ezt még meg tudom érteni, mert ő viszont a jelenlegi páromat fúrja, hogy nem szeret úgy, ahogy vagyok, és meg akar változtatni. Azt mondja, hogy ő örökké szeretni fog, és bár nem tudna felvállalni, de mindig is ott lenne nekem. Azt hozzá kell tennem, hogy amikor "együtt" voltunk és volt barátnője, akkor is mindig engem helyezett előtérbe, ha szükségem volt rá azonnal ott volt. Megmondom őszintén hiányzik. De ha visszamennék hozzá ártanék magamnak ez is biztos. Folyamatos lelkiismeret furdalásom volt a "szerető" szerep miatt. A közös barátunk szerint hagynom kéne mindkettőt a francba, de ez a legnehezebb döntés. Lehet, hogy ez nagyon társfüggőnek hangzik, de mi van ha később nem kellek senkinek, vagy csak rosszabb lesz? 26 éves vagyok, tudom még fiatal vagyok.
Akkor leszel én az első válaszoló :D
Nem könnyű helyzetben, az biztos. És szerintem nem tudok majd tökéletes megoldást mondani, mert az nincs. Személy szerint nekem egy olyan fiú nem kell, aki meg akar változtatni! Ha te passzív vagy, akkor az vagy, ha rajtad látszik, akkor ilyen vagy. Olyannal kéne összejönni, aki így szeret ahogy vagy. (én is ilyen fiúra vágyok). Gondolom ő sem tökéletes, te se teszel megjegyzéseket... szerintem ezt a fiút hagyd ott, mert ez nem szerelem, hogy megmondja milyen legyen, mert neki az tetszene...
A másik fiú meg gyáva? És szintén nem tesz jót neked. Én elhiszem, hogy szeret, és fontos vagy neki, de annyira még sem... gondolom gyereket akar, meg álomházasságot, amit te nem adhatsz meg neki. Magadra is kell gondolnod, nem lehetsz vele együtt, ahogy te szeretnéd, és így szenvedsz. Lehettek barátok, de semmi több. Ha nem tud veled lenni teljesen, akkor hagyd őt.
Lehet én is társfüggő vagyok, bár még nem volt kapcsolatom, csak nagyon vágyok egy kölcsönös érzelmeken alapuló kapcsolatra. Ami nem baj, de nem szabad, hogy ez kihasson a hétköznapokra. Tudom, könnyű mondani, én sem tudom betartani ezt. Reméljük vannak még kedves helyes fiúk, akik ránk várnak, mi meg rájuk. Minden jót :)
Szerintem is jobb lenne ha hagynád mindkettőt.
Hiszen ha a pasid szeret,olyannak kell szeretnie amilyen vagy, és nem akarna megváltoztatni.
Ha vissza mennél az "exedhez" az se lenne jó mert ő meg nem fogja felvállalni.
Szerintem még sok időd van arra hogy találj valakit aki olyannak szeret amilyen vagy.
Osztom az előző válaszolók véleményét!
Én talán azt csinálnám, hogy a mostanit elhagynám a réginek meg elmondanám, hogy akkor tessék választani. Én vagy a társadalmi megítélésed. Ha azt mondja, hogy a társadalom, akkor meg is éri otthagyni mert ha igazán szeretne akkor harcolna érted!
Tudom könnyű nekünk itt okoskodni és biztos szar lehet neked, de egyet jegyezz meg kincs! Ez csak akkor lesz jobb ha teszel valamit! Ha pedig nem mert nem vagy hozzá elég ,,erős,, akkor meg is érdemled hogy szenvedj!
Kitartást én szurkolok neked! (Bocs ha kicsit durva voltam)
Köszönöm a válaszokat, mind hasznos volt.
Beszéltem ma a párommal (nem először) az elvárásokról. A reakciója az volt, hogy ezeket a változásokat én akarom ő csak biztat, segít, mert mindenkinek törekednie kell rá, hogy a legjobbat hozza ki magából. Mondtam neki, hogy ezzel egyetértek, de amin változtatni akarok az az én dolgom, magamnak kell elérni, neki viszont elsősorban azt kell szeretnie, aki vagyok.
Sajnos ezután támadásba ment át a dolog, hogy telebeszélték a barátaim a fejemet, és ellene hangolnak. Összevesztünk, valószínűleg vége lesz.
Sajnálom :( De ez is azt bizonyítja hogy nem téged szeret,hanem azt aki nem vagy.
Hidd el sokkal jobb lesz neked nélküle..
csak kitartást és mindig légy önmagad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!