Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondjam körítés nélkül, vagy vezessem fel neki?
Édesanyámnak szeretném elmondani,hogy meleg vagyok. 18 éves leszek, és úgy érzem, most már (így 4-5 év után) el kéne neki mondanom, lévén, hogy belépek a felnőttkorba. Nem tudom hol az összefüggés, de egy mérföldkő húzza maga után a másikat is. Szóval, édesanyám keresztény. Meg van róla győződve, hogy a homoszexualitás bűn/démon, és aki ezt a "mesterséget" űzi, az a pokolra fog jutni.
Minap (ismét) megnéztem a Prayers for Bobby c. filmet, és arra gondoltam, hazamegyek, leültetem, berakom neki ezt a filmet, majd (ha esetleg még nem esett volna le neki, hogy a filmben magamra próbálok utalni) elmondom neki, hogy meleg vagyok...
A másik variáció, hogy leültetem, és minden körítés nélkül csak kimondom.
Egyikőtök sem ismeri anyámat, ezért csak az általános véleményetekre lennék kíváncsi. Esetleg, hogy beleképzeljétek magatokat az ő helyzetébe, melyik lenne könnyebb, jobb...
Azt tudom, hogy szeretni fog ez után is, mivel nagyon jó a viszonyunk. Már korábban (ha poén szintjén is félvállról megemlítve) mondta, hogy ha meleg lenne valamelyik tesóm vagy én, úgy is szeretne.
Viszont azt is tudom, hogy lelkileg nem tudná annyira könnyen elviselni, összeroppanna. Nem is magam miatt aggódom, hanem miatta, ezért halogatom a Coming Out-ot. Remélem mindannyian kellő empátiával tudtok válaszolni a kérdésemre, nem mondom hogy homofóbok kíméljenek, ha van kedvük nyugodtan kommenteljenek ők is, ha jól esik...
Előre is köszönöm a válaszokat!
Kérdező,én ez év Januárjában mondtam el anyának,hogy meleg vagyok. Én leültettem,és elmondtam neki. Ennyi,az első napokban le volt döbbenve,de már hozzászokott,és együtt szoktuk a pasikat értékelni,ha olyan van amelyik mindkettőnknek tetszik. Mondjuk anya sem hisz Istenben,szóval nálunk ez nem volt mérvadó,hogy a Biblia mit mond erről. Az első kérdése az volt,hogy akkor tégedn is seggbeb**sznak ? XD persze nem ilyen bunkón kérdezte,hanem vicesebben.
De ha már ilyen utalásokat tett, hogy elfogadná,akkor nem hiszem,hogy gond lenne.. sőt szerintem is sejt valamit,ha kifejeztetten akkor mondta mikor ketten voltatok.
a kérdésed és a hozzáfűzött irásodból számomra egy nagyon értelmes fiatalember vagy, és biztos vagyok benne hogy megtalálod a módját hogy elmondd az anyukádnak ki is vagy. sok erőt kivánok hozzá!!!
ha van kedved majd ird meg priviben mire jutottatok!
sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!