Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak? (Bővebben lent. )
Tegnap buliztunk és eléggé leitattak, pedig nem szoktam inni, de egyik pohár után jött a másik, a társaság miatt. Teljesen kiesett a tegnap este, viszont az egyik haverom azt mondta, hogy orálisan kielégített, úgy hogy még orgazmusom és ejakulációm is volt. Egyébként ő is ivott, de tudott magáról, a baráti körömben tudjuk, hogy ő meleg, de nem az a fajta, akiről meg lehet mondani. Helyes, ápolt srác, és a környezete sem tudja, hogy meleg, már mozdultak rá lányok is, mert teljesen heterónak néz ki. Én hetero vagyok, normálisan nem is engedtem volna meg ezt, de semmire nem emlékszem. Most mit csináljak? Díjazzam azt, hogy ő elmondta ezt nekem, vagy vessek véget a barátságunknak emiatt? Ő az italra hivatkozott, azt mondta, hogy helyes vagyok, meg minden, de mivel tudja, hogy én heteró vagyok, meg a barátságunkra tekintettel józanul soha nem tette volna meg. Most akkor mit higgyek? Segítsetek légyszi.
Én 19 éves vagyok, ő 18.
Ha valóban a barátod, akkor korábban is kellett volna hogy legyen jele annak, hogy veled tenne valamit. Ilyen jel, nem tudom, volt-e.
Ha nem volt akkor az a része teljesen igaz, hogy tiszteletben tartja, hogy hetero vagy. Gondolom nem is az első bulitok volt együtt így annak is fel kellett volna, hogy tűnjön, ha le akar itatni...
Én is úgy vélem (lehet naívan), hogy több volt az alkohol mindkettőtökben, megtörtént, kész...
És legalább elmondta, nem mástól hallottad vissza...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!