Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megerőszakoltak 20/f Mit tegyek most?
Mindennemű kertelés helyett a lényegre térnék, mivel nem kicsit vagyok most kiakadva.
Iskola mellett egy bárban pincérként dolgozok esténként, és pár napja kifigyelt magának egy fiú. Már alapvetően is marha idegesítő volt, mivel nem tudok koncentrálni semmire, ha állandóan bámulnak, aztán alkalom adtán még roppant kétértelmű mondatokkal " flörtölt " is velem. Nincs problémám a homoszexuálisokkal, azzal viszont igen, ha nem értenek a szép szóból, ő pedig nem úgy tűnt, mintha értené. Ez ment ahogy mondtam pár napig, aztán egyik este nem voltak sokan, így hogy alkalom adódott ismét engem boldogított, meghívott piálni. Mivel már későre járt és én is fáradt voltam, a műszakom is letelt, úgy voltam vele, hogy rendben, ő fizeti nem én, legalább jóváteszi az eddigieket, mivel tovább menni nem fogok vele, bármit is remél a szerencsétlen. Igen, ezt terveztem, aztán viszont... Igazság szerint teljesen ko, hogy mi történt, legalábbis a báron belül. A következő kép amire emlékszem, hogy az illető mellett ébredek, és fáj a seggem. A továbbiakat nem részletezném, elküldtem a francba amint magamhoz tértem. Nem sűrűn szoktam piálni, viszont még sosem ütöttem ki magam, de gondolom értitek, hogy nem is ez a legnagyobb bajom. Egyszerűen nem tudom most mit tegyek, szánalmasan érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy ezen nem fogom túltenni magam, vagy ha igen, nagyon nehezen. Gyakorlatilag megerőszakolt egy másik fiú. Ilyen esetben mégis mit tehetnék? Mivel öntudatlan állapotban voltam, védekezni sem tudtam.
És ami méginkább elborzaszt, hogy azt mondta én is élveztem.
20/f
Na ácsi.
Tudtad, hogy meleg, tudtad, hogy bejössz neki, és mégis elmentél vele piálni?
1. tuti hazudott
2. szerintem bele rakott vmit a piádba
19/L
Ne haragudj, de ez nagyon jó... :D:D:D
Apukám, ha voltál akkora barom, hogy elmentél iszogatni, amikor tudtad hogy meleg és még ki is szemelt magának, akkor meg is érdemled. :) Bár kicsit kamutémának tűnik, de azért jót vigyorogtam rajta! :)
rendőrségre menj mindenképp nehogy még sok hasonló srácot rakjon análra a buzerátor
aztán mehetsz éctesztre na meg mondogasd magadban, hogy nem leszel meleg :-)
Ha vicc is maga a kérdés, rossz vicc és nem kéne röhögcsélni rajta, ahogy néhányan írják itt előttem.
Tényleg nem kellett volna belemenni abba az italba. De sztem a kérdező is arra gondolhatott h egy pohárral megiszik és kész. Gondolom, nem ittál meg vele sok felest, vagy nem söröztél vele órákon át, hogy ko legyél, szóval valami turpisság van a dologban.
Rendőrségre kéne menni valóban.
Akkor igazából mit ittál vele és mennyi ideig és mennyit?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!