(Meleg 20 alatti fiúk) Ti hogy fogadtátok el, hogy melegek vagytok?

#8 írta: "Elfogadta,persze könnyezett.Csak azt emlegeti a mai napig,hogy unokája nem lesz,és ez mennyire bántja."

Együtt érzek veled, nyolcas.

Sajnos sok az önző ember a Földön. Önmagát siratja egy anya, hogy nem lesz unokája... Nemhogy teljes szívvel elfogadná a fiát olyannak, amilyen. Ha meleg, annak, ha biszex, annak, ha meg hetero, annak...

Én biszex férfi vagyok, de sose mondtam el szüleimnek, ők már nem is élnek egyébként. Csak példaként teszem hozzá, (néhai) szüleim jellemzően tagadó reagálásúak voltak. Ha például észrevették, rajongok a művészetekért, ez votl a reagálsáuk: "oh, fiam, te nem vagy művész!". Pedig sose állítottam direktben ilyet magamról. Ha néha pedzegettem, mégis hogy jött a reakciójuk, akkor előálltak az előítéleteikkel: "a művész ember hóbortos, felelőtlen, semmirekellő, úgyhogy fiam, te nem vagy művész! Nem is örülnénk neki mi, a szüleid!"

Na most akkor, képzeljük csak el, ha coming out-oltam volna a szüleimnek, amíg éltek, hogy biszex vagyok... ("Fiam, te nem vagy meleg / nem vagy biszex, mert a biszexek meg bVzik ilyenek, meg olyanok..." - kb ez lett volna a reakciójuk.)

Kérdező, te ismered a szüleidet, ha komoly az esély, hogy elfogadják, akkor bevallhatod nekik esetleg, de a kérdésed, ha jól értem, főként arról szó, te magad hogyan fogadd el másságod. Ez valakinéál automatikus már 8 évesen, vagy 12 évesen, másoknál hosszabb folyamat. Én középkorú vagyok, és amikor fiatal voltam, sokkal inkább homofóbb volt a magyarországi helyzet, mint most. Sőt, általában a szexualitás egy tabutéma volt, még nemi felvilágosítás se létezett érdemben, a 70-80-as években! (Gondolom a 40es, 50-es években se nagyon.) A heteroszexualitásról nem lehetett beszélgetni, nemhogy a biszexualitásról, vagy a melegekről, leszbikről... Így a generáciümban a többség jóval később tudott csak szembenézni másságával, én a biszexualitásomat már huszonévesen sejtettem, ez még a jobbik eset, mivel sokan a korosztályomból csak 40 felett ébrednek rá.

És akkor onnan kezdődik az önelfogadási folyamat, ami évekbe is telhet...

Ehhez képest ma már sokkal egyszerűbb a helyzet, még ha manapság se rózsás, hazánkban. Javaslom, tudatosan nézz szembe magaddal, pontosan mire vágysz férfiként féárfival, és amikor erre gondolsz, milyen érzelmek fognak el? Vágy? Szégyenérzet? Stb... Minden érzelmedet külön is javaslom megvizsgálnod magadban, honnan eredhet. Legtöbbször szülői és társadalmi hatásra érezzük a szégyenérzetet például.

Nálam is ez egy hosszú, és nehéz út volt, de szerencsére már sikerült teljesen elfogadnom magam.

Én 12 évesen jöttem rá, hogy meleg vagyok, amikor is beleszerettem a legjobb barátomba. Miután vele ezért összevesztem (mivel ő heteró volt xd), ezt egy hosszú 2-3 éves tagadási fázis követte, mivel én vallásos, konzervatív közegben nevelkedtem, a családom, és a barátaim nagy része homofób volt, szóval mindenhol azt hallottam, hogy ez rossz. Még barátnővel is próbálkoztam, de kB fél év után rájöttem, hogy ezzel csak hazudok neki is és magamnak is.

Aztán 15 évesen megismertem valakit, akivel nagyon közeli barátok lettünk. Egy idő után kialakult a bizalom köztünk, és tudtam, hogy ő nincs olyan rossz véleményen a melegekkel, ezért ő volt az első, akinek elmondtam. Aztán coming outoltam még kB 2-3 másik közeli barátomnak is, és mind elfogadták.

Na csak ezután jöttek a szüleim... Nekik nagyon nehéz volt elmondani, mert egész életemben rengetegszer kifejezték az ellenszenvüket a melegekkel szemben. Mindenesetre 17 évesen sikerült coming outolni nekik, és hát eléggé nehezen fogadták, és azóta kB sose került témába a dolog... Viszont sokkal jobb lett a kapcsolatunk, már egyáltalán nem tesznek homofób megjegyzéseket, és nem jönnek a barátnős kérdésekkel... :'D

Aztán idén pedig sikerült külön költöznöm, és azóta még jobb lett a mentális egészségem azzal, hogy kikerültem abból a konzervatív közegből. Így olyan emberekkel veszem körül magam, akikről tudom, hogy nem néznek rám máshogy a melegségem miatt, és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Egyébként az ismerkedés is sokkal könnyebb (lenne, ha nem volna ennyi beadandó, meg zh az egyetemen >_<, na majd nyáron xd)...

Nahát ez így elég hosszúra sikeredett, de nálam ez így volt. Valóban ez egy nagyon hosszú út, de azt tudom tanácsolni neked, hogy próbálj meg olyan emberekkel jó kapcsolatot kialakítani, akikről tudod, hogy ilyen téren elfogadóak, vagy ha van már ilyen ismerősöd, és meg is bízol benne (ez azért nagyon fontos!!), akkor érdemes vele megosztani a gondolataidat és az érzéseidet ezzel kapcsolatban. Az pedig igen, sajnos benne van a pakliban, hogy a jelenlegi környezeted egy része nem fog elfogadni, és ezt nehéz megemészteni. De szerintem akkor élhetsz igazán teljes életet, ha megpróbálsz elhatárolódni ezektől az emberektől, és olyanokkal körülvenni magad, akik egyrészt elfogadnak, másrészt pedig megbízhatsz bennük!

Remélem tudtam segíteni, ha bármi kérdésed lenne, akkor nyugodtan írj!

19/f

Kedves Posztoló!

Ha beszélgetni szeretnél valakivel az LMBTQI+ közösséget érintő témákról, önelfogadással kapcsolatos kérdésed van, akkor fordulj bizalommal a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálatához, ahol operátoraink minden nap 18-23 óráig állnak rendelkezésedre.

További információkat és elérhetőségeket az alábbi oldalon találsz:

hatter.hu/tevekenysegunk/informacios-es-lelkisegely-szolgalat

Látom, nagyon sokan felajánlották már, de nyugodtan írhatsz nekem is.

Középiskolás, 11-es diák vagyok, és mostmár nagyjából sikerült elfogadnom azt, aki vagyok. Nagyon ismerős az, amit leírsz, régen azt hittem, soha nem lesz olyan ember, akivel nyíltan tudok majd erről beszélni, azt hittem, soha nem lehetek majd így olyan ember, amilyen szeretnék. Mostmár nem is egy olyan ember van, akikkel erről beszélni tudok, és merek is, illetve mostmár van jövőképem is.

Ha bármire kiváncsi vagy, szívesen válaszolok, amire tudok.