Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vidéki srácok, ti Pestivel nem is ismerkednétek?
Kedves, #19-es!
Cseppet sem írtam le az összes videkit, csupán azt a réteget, amit megemlítettem, illetve egy szóval sem mondtam, hogy szofisztikáltabb vagyok, mert színházba járok a bárok helyett (ahová amúgyis az emberek többsége be baszni jár én meg gyűlölöm az alkoholt.) Illetve miért kell ki fordítani a szavaimat és olyat állítani, amit nem is mondtam?
Milyen marhaság már ez, hogy ugyanannyi az út Pestre, mint vidékre? Én például Budapesten lakok és később érek el Kelenföldre, mintha Székesfehérvárról jönnék.
Egyébként egy időben mindenhova elutaztam, ha a partner adott valami biztosítékot, hogy ott lesz, de ez fordítva nem volt elmondható se vidékiekről se pestiekről.
Kedves utolsó! Még meg sem említettem azt, hogy az a baj, hogy egy komoly kapcsolat során baj, hogy mindent tudni akarnak rólam.
Én arról beszéltem, hogy a szomszédok másznak bele a képembe és nem tartják a tisztes távolságot.
Alkalmi kapcsolatokat meg gyűlölöm. Azt meg egy szóval nem említettem, hogy olyat keresek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!