Fiúk a sok visszautasítástól éreztetek már így?

60 éves vagyok,, kedves 10-es. Túl közel 50 felejthető kapcsolaton (az egyéjszakásokat nem számolom, mert azok a zenész mivoltomnak voltak köszönhetőek) és egy elrontott házasságon. 40 évesen "értem meg", addig tanultam a nőkről/nőktől. Pedig én nem a számítógép mellett cseperedtem, mint sajnálatos módon a mai gyerekek, hanem a játszótéren, elhagyott bányaüregekben, építkezéseken, városszéli láposokon játszottam a hasonszőrű fiúkkal, vagy néha lányokkal. Mondom; lányokkal! Ekképpen már gyermekkorban észre kellett vennem, hogy micsoda őrült különbség van fiúk és lányok gondolkodása, és lelkivilága között. A kamaszkorba már e tudással felvértezve léptem. De ha ez nem lett volna elég, 16 évesen a fölöttünk lakó csinoska 33 éves özvegy vett a szárnyai alá, és végül is ő fogalmazta meg azokat az ismereteket, amik ugyan megvoltak már bennem, de csak szunnyadóan, megfogalmazatlanul, felhasználatlanul.

40 évesen találtam meg a mostani páromat, és azóta imádjuk egymást töretlenül. De ehhez fel kellett nőnöm, félretenni a férfiegót, és "megengedni" a nőnek, hogy nő legyen. És erre a korra értettem meg azt is, hogy ha király akarok lenni, ahhoz előbb a páromat kell királynővé koronáznom. Széppé kell tennem az életét, ha azt akarom, hogy széppé tegye az enyémet.