Valóban ennyire gyakori a nőket ért szexuális atrocitás? Sokszor nekem úgy tűnik, hogy teljesen ártalmatlan helyzeteket is félelemből iszonyatosan túlreagálnak. Tényleg ennyi idióta zaklató férfi van?

Jó pár rossz élményem van, egészen kicsi koromtól kezdve. Simán iskolából hazafelé, szokásos útvonalon, tömött buszon-itt pl. csak röhögtek a fent ülő úriemberek amikor látták, hogy egy részeg zaklat, elég lett volna az is, ha félrenéznek.

Szerintem azért eléggé nyilvánvaló, ha valaki normálisan közelít. Pl. engem is szólítottak már le boltban, buszon, mindig kivettem a fülhallgatót és udvariasan válaszoltam, nem gondoltam zaklatásnak a dolgot. Én amúgy általában nem a 20-30as korosztálytól tartok hanem a nagyon fiatalktól- csoportban és az egészen idősektől.

De ugyanúgy ér atrocitás nőktől is, csak az nem szexuális.

Sok a bunkó, ez van.

Nyomták már hozzám a farkukat tömött buszon, nyúltak be szoknya alá, mell, stb, számtalan pofátlan megjegyzés, hogy baxnálak, hazáig követés, és még sorolhatnám.

Én már nem járok tömegközlekedéssel egyedül, csak bő ruhákban, pulcsiban, nadrágban, teljesen smink nélkül, összefogott hajjal, lehetőleg szándékosan szarul kinézve. Így legalább képes vagyok eljutni A-ból B-be anélkül, hogy vmi kanos köcsög hozzámszólna.

Örülök ha szerinted nevetséges túlzás a nők zaklatással szembeni reakciója. Menj el díszbu..zinak öltözve egy melegbárba, ha kíváncsi vagy milyen érzés, és mennyire tahóként tud viselkedni a legtöbb pöts. (tisztelet a mindenkori kivételnek, akikből nincs sok...)

A kérdésed úgy érzem jogos! Én is elgondolkodtam már azon hol a mezsgye zaklatás és nem zaklatás között. Tettem mindezt úgy hogy én szenvedtem el ilyent.

A történet megértéshez fontos tudni, hogy 14 éves kamasz voltam, nagyon naív és nagy bizalommal a felnőttek felé. Soha senkiről nem feltételeztem rosszat vagy gonoszat.

A sulink gondnoka és ügyeletese egy ősz hajú nyugdíjas bácsi volt akivel mindig tisztelettel bántam, így is neveltek. Imádtam kosarazni 1-2 iskolatársammal a szünetekbe és ez a férfi tárolta a kulcsokat és a labdákat is. Így minden tevékenységhez hozzá kellett fordulni. Az első különös esett az volt amikor kikértük a labdát. A bácsi ki is adta és engem át ölelt. Nagyot néztem, zavarban voltam. Nem tudtam ezt mire vélni. Jó kapcsolatban voltunk de ennyire úgy érzem nem. Ez mindenkinek furi jelenet volt de nem foglalkoztunk sokat vele. Nem tudtam eldönteni hogy ő ennyire nyílt ember vagy valami más? Utána rendre jöttek apróságok: ha kikértem a kulcsot teremhez nem tudta átadni anélkül hogy meg ne érintené a kezem, ha elmentünk egymás mellett összesurlódott a karunk, ha a csocsó terembe játszottunk mögöttem lévő kanapéra ült és éreztem a hátamon a tekintetét, sokszor felajánlotta, hogy hajam nála a sport cuccom az irodába, majd este kiadja nekem - este volt kosáredzésem addig mindig egy külön táskába hurcoltam a holmim mert nem volt szekrényünk.

Én csak azt kezdtem el érezni hogy valami megilyeszt. Féltem tőle, szorongtam. Nem volt velem soha durva. Nem tepert le, nem erőszakoskodott. Sok érintése olyan véletlenszerű volt, aki random embernél fel sem tűnne, de nála mivel sok apró húzása volt már úgy éreztem nem véletlen. És főleg úgy hogy kerülni kezdtem. Megjegyzései is voltak amik önmagukban nem ilyesztők de tőle bizarrnak éreztem "milyen jó kislány vagy" "milyen szép formás alakod van a kosártól" "nagyon szeretik a fiúk a kitartó lányokat" ilyesmik.

És ami a legjobban megijesztett: egy rendezvényen álltunk a csarnokban, én magas lány lévén hátul álltam közel az elektronikához. A bácsinak ott kellett valamit igazgatni és előttem nyúlt oda, úgy hogy a keze, karja végigsímított a mellemen. Nekem az volt életemben az első eset hogy más hozzá ért ahhoz a részhez. Az érintés maga megint lehetett véletlen is. Pihekönnyű volt, épphogy megérintett. Akik a közelünkben álltak fel sem tűnt semmi. De bőven lett volna helye engem elkerülni vagy megkerülni tehát helynek bővében voltunk.

Minden esetre én a végén elmondtam mindent anyának, aki szólt az ofőmnek. És az igazgató beszélt a gondnokkal. Kiderült nem csak én jártam így. Féltem erről beszélni, mert nem tudtam egyértelműen beazonosítani a viselkedését és azt sem akartam, hogy félreértem a viselkedését és kirugják mert megijedtem tőle pedig nem csinált semmit.

Ezért én is sokat gondolkodtam azon hol van a határ zaklatás, abuzus és túlzott kedvesség között? Vannak olyan dolgok amiket kívűlállóként nem láthatunk meg, mert nem minden nyílvánvaló.

Én arra jutottam, ha valami bennem szorongást, félelmet kelt akkor már van alapom zaklatást kiálltani.

2 gondnok váltotta egymást, a másiktól sosem féltem vagy szorongtam. A másiknak már a látványa is szorongással töltött el.

Tehát az igaz, hogy sok esetben ha látunk egy esetet sem biztos hogy érezzük a zaklatást. Ezért fontos, hogy az "áldozat" hogy éli meg. Sokszor csak az érzés van ,hogy valami nem jó.

Én helyes arcú, most huszonévesen is kisfiús arcú, szőke hosszúkás hajú srác vagyok (olyan Bieberes frizurával) és full heteró.

Engem meg tizenévesen idősebb bu zik zaklattak egynél többször is, de szerencsére csak fogdosás volt a legrosszabb.

Most akkor én is utáljam a melegeket úgy, ahogy a férfiak ellen is gyűlöletkampány zajlik?