Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy állítsam le a pasimat?
Szinte minden nap van szex, csak néha marad kis egy-egy nap, illetve amikor megvan, akkor 4-5 napig nincs semmi.
Mégis van, hogy napközben rámír messengeren vagy küld egy-egy olyan SMS-t, hogy: "Őrülten kíánlak!" és hasonlók.
Van, hogy annyira felhúz ezekkel nap közben, hogy este már szinte kedvem sincs a szexhez.
Beszéltünk már róla, de azt mondja, hogy mikor eszébe jutok nap közben nem tudja megállni.
A másik, hogy erőlteti az orális részt. Azt már valahogy megszoktam, hogy minden alkalommal nyalakodik, mert végül is nem csinálja rosszul, de folyton kér, hogy én is csináljam neki szájjal, de azt soha, mert a gondolattól is undorodom. Meg azzal is kikészít, hogy nyalás után csókolózni is akar rögtön. Eléggé illúzióromboló helyzet, mindig nekem kell kiküldeni öblögetni meg szájat mosni, mert neki nem jutna eszébe. Ezt is mondtam már neki, de mintha a falnak beszélnék.
Szerinte izgató lenne úgy csókolózni, de szerintem meg undorító...
Mit tegyek, hogy figyelembe vegye a kéréseimet?
Mert amúgy egy tök rendes ember, nagyon előzékeny, figyelmes és segítőkész. Meg nagyon szeret is, és én is őt, de ezekkel a dolgaival néha megőrjít.
Szerintem ne szexelj....nem neked való
37F
Én csak leírtam, hogy vannak ilyen gondjaim a kapcsolatunkban, amit jó lenne megoldani, mert tényleg szeretem.
Egyszer még régebben kényeztettem az akkori páromat oralisan, de minden előjel nélkül elélvezett pont akkor, mikor teljesen a számban volt, és váratlanul a torkomra ment az ondója.
Hirtelen eltoltam, mert kb. azonnal rámjött az öklendezés, aztán mikor megéreztem a számban (hihetetlenül keserű, sós íze volt) azonnal el is hánytam magam. Azóta a szopástól is undorodok.
A nyalás után egyszerűen undorító, nem tudom. Látni, hogy amikor elveszi a fejét a puncimtól, tiszta ragacsos, nyálkás a szája. Belegondolni is szörnyű, hogy azzal a szájjal megcsókolna...
22 éves vagyok, eddig ő a második pasi az életemben. Nemsokára lesz egy éve, hogy együtt vagyunk.
Az én pasim is felhúz ilyenekkel napközben, az egész délelőtt egy előjáték, mire odakerülünk már kész vagyunk mindketten :) Nem tudom ezzel mi bajod
Az orális rész meg, hát rohadt gáz szerintem. Kiküldeni szájat öblögetni? :O Akkor te most saját magadtól is undorodsz amúgy? Arra már nem is reagálok, hogy te nem viszonzod neki.
Milyen jó lehet így a szex veled, szegény pasi
Mivel normális tetted fel a kérdést, szépen kielemezve a dolgaitokat ezért normális választ fogsz kapni tőlem.
Nos első körben én speciel a szenvedélyes szexet részesítem előnyben a szerelmessel szemben, de valahol a kettő között van az megoldás egy kapcsolatban.
10 éves kapcsolatom végén vagyok, 1 hónappal ezelőtt szakítottunk az exemmel, megannyi vad szenvedélyes szexuális együttlétet megélve.
Mivel szeretem a szexet és hiányzik, hiányzott is viszonylag gyorsan úgy 2 hétre rá találkoztam valakivel akivel gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. Perverznek tartottam magam eddig, de csak eddig.
Szopás közben mikor lejött a f.rkamról úgy arconköpött, hogy még magam is meglepődtem, nem mentem el a szájában tehát nem spermát, hanem nyálat, na ez az egy volt ami nem tetszett, viszont minden más kifejezetten jó volt.
Én imádom mocskosan a szexet, Te nem ez a helyzet. Mindenkinek más és más, ha neked nem jön be az hogy pl. szopsz(és akkor még egy alapos szájbadugásról nrm is beszéltünk) akkor te ilyen vagy kész!
Bár úgy veszem le hogy a pasid azért kicsit vadabb, temperamentumosabb.
Munka közben sms-eknél meg nincs is jobb!
Örülj neki hogy kíván!
Csók élvezéskor oda-vissza alap.
Szóval egy szó , mint száz Te ilyen vagy, más meg olyan de ezen nem tudsz változtatni mert akkor kellemetlenül fogod érezni magad. Ennyi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!