Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok/fiuk ti be mernétek ülni a volán mögé pucéran és úgy vezetni?
Nem és nem is akarunk.
Büntetendő dolog is kisülhet belőle, igen.:
"Szeméremsértés
205. § (1) Aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából tizennegyedik életévét be nem töltött személy előtt szeméremsértő magatartást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti."
Plusz, cipő nélkül vezet valaki, mezítláb és balesetbe keveredik (nem ő szabálytalan, de belekerül), akkor nem vagyok benne biztos, hogy a A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény-t nem valósíthatja meg, ha kiderül, ő mezítláb volt és pl. nem tudott megfelelően vész fékezni.
Mert volt olyan ismerősöm, akiről tudom, felöltözve, de állandóan zokniban vezetett... Szerintem ez veszélyes, mert a pedálok a cipő keményebb, általában gumi talpát feltételezve vannak kiképezve.
Igen, én már csináltam ilyet. Vezettem pucéran, igaz cipőben.
Volt olyan is hogy pucéran mentem el itthonról autóval, kb 2.5-3 km re.
Igen én már vezettem több mint 200 km-t meztelenül.
38N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!