Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Mit tennének ebben a helyzetben?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennének ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés
Na a lényeg az, hogy van egy barátom. Úgy nagyjából A-tól Z-ig szinte mindennél és mindenkinél fontosabb. Nagyon szeretem őt, nagyon kötődöm hozzá. Nem akarom túlragozni. Volt neki az első barátnője, ő az én osztálytársam volt. Rózsaszín köd, love, egymással vesztették el a szüzességüket, ezt sem akarom túlragozni. Fél év volt. Csúnya vége lett. Nem megcsalás vagy ilyesmi csak egy szakítás felbassza az érzelmeket. Szóval nekik az úgy nem volt jó. Én egy pár hétig (max 2) jóban voltam a lánnyal, találkoztam is vele (sose voltam ennek a "válasszak közöttük" híve, de egyértelmű volt mindig is, hogy a srác számomra fontosabb), aztán offolt. Később kiderült azért, mert a régi társaságra emlékeztettem és felkavarta lelkileg stb, stb. Ez volt tavaly júniusban. Tavaly november óta újra beszélek ezzel a lánnyal és hát finoman szólva közel állunk egymáshoz. Az exe még most is barátom és most is megfogalmazhatatlanul fontos nekem. 10 hónapja van kapcsolata. Méghozzá jó. Mindenki mindent feldolgozott. A lányról annyit, hogy gyönyörű. Nem nézek ki rosszul, de azért nem vagyok egy Brad Pitt sem. A lány az leírhatatlan. Tökéletes a teste, az arca, egy gramm zsír nincs rajta, mindene feszes, csodálatosan néz ki *fun fact: és éppen most írt*, tehát egyszerűen egy főnyeremény és leírhatatlan érzés egy ilyen 11/10-es csajhoz ilyen közel állni lelkileg. A barátom azt mondta hogy nem zavarja ha bepróbálkozom, de lehet, hogy csak azt akarja, hogy nekem legyen jó. Nem tudom mit csináljak. Nagyon szeretem őt. És inkább legyek a "frendzónban" minthogy elkészítsem a legjobb barátomat. Viszont ezért a remélem jövendőbeli kapcsolatért is kár lenne. Életemben egy lányhoz se kötődtem vagy vonzódtam ennyire eddig

2017. szept. 25. 22:19
1 2
 1/12 Ramone ***** válasza:

Igazából igaza van a fent szólónak... 18 vagy elmondásod szerint de kb úgy írsz hogy én éppen szivárványt okádtam amíg a végére értem... Ez kb általános iskola 5 ik osztályában megengedett hozzáállás ... A "barátod" nem problèmázik te meg itt agonizálsz meg drámázol ahelyett hogy èlnèl a lehetőséggel... De szerintem jobb is ha hagyod a fenébe a témát mert fejben nem vagy még elég érett hozzá...


(Lehet jelenteni)

2017. szept. 25. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Nekem is telt egy kis időbe még rájöttem, hogy ki a fiú és ki a lány a történetben :D (az elején azt hittem csaj vagy )


De a lényeg, hogy a barátodat kérdezd meg, ha ő azt mondja, hogy mehet akkor be kell próbálkozni. Mondjuk utána is érdemes figyelni a reakcióit, mert lehet csak akkor fog rájönni, hogy neki ez mégse pálya amikor ti már együtt lesztek.

De egy próbát szerintem megér.

2017. szept. 25. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 Ramone ***** válasza:
Szerintem menj, vegyél egy csomag zsepit és nézd meg újra a Titanicot... Nőknél is irritáló ez a HP stílus nem hogy egy magát pasinak nevező személynél...
2017. szept. 25. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Itt torolteted a valaszokat amik nem tetszenek es faj mert igazak. A valo eletbe elfutsz sirni? :D
2017. szept. 25. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Azosztigen. Igenyes lany lehet az, akit nem erdekel a parja IQ-ja es kulturaltsaga :D te ilyenre vagysz? Te is magad vagy az igeny :D

De mar ertjuk. Majomfoldjen igy megy, nalatok :D

2017. szept. 25. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Igen valóban vannak azok a nők akiket nem érdekel. Ilyen stílussal kizárólag őket keresd.
2017. szept. 25. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Bammeg nagyon hosszú amit írtál....
2017. szept. 25. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Nem kifogas.

Ha ennyitol igy kiakadsz, arulkodo jel :D

2017. szept. 25. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Egyszerű. Kikéred erről a barátod véleményét, aki legyinteni fog rá, ha tényleg boldog párkapcsolatban él. Én sem sírok az exem után, aki már lassan egy éve van együtt egy nagyon kedves barátnőmmel. Semmit nem romlott a barátságunk, mert láttam, hogy nagyon összeillenek, és onnantól kezdve nem akartam feszültséget generálni a kapcsolatukban, sem pedig a mi barátságunkban. Első pár napban érdekes volt a tudat, a látvány, de utána az került a szemem elé, hogy mindhármunknak jobb így.

Sok sikert!

19/L

2017. szept. 25. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Most csak egy fellángolás szerintem nem ér annyit. De amúgy a legegyszerűbb megoldás, kérdezd meg a barátodat, hogy zavarná-e, ha bepróbálkoznál a volt csajánál.


De amúgy egy pozitív személyiség vonását se írtad le a csajnak, csak annyit, hogy vonzódsz hozzá.


"Életemben egy lányhoz se kötődtem vagy vonzódtam ennyire eddig"


Egy átlagos tinédzser kb évi 3-szor érez így. Amint elmúlik a kábulat, (kb. 2-3 hónap) rájössz, hogy semmi különleges nincs benne, aztán jön a következő lány, akiben szintén nincs semmi különleges utólag nézve.

2017. szept. 25. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!