Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt valakinek tanarral szexe?
Tanárnőhóz jutni diákként szerintem nagyon ritka dolog. A nők partner választási folyamatából adódóan. És főleg a korkülönbség miatt.
Létező dolog egyébként, de borzasztóan ritka lehet. Én az évek során egyetlen ilyen esetről tudok a haveri körből, igaz az már évekkel az után történt, hogy a srác elballagott abból az iskolából.
Ott van például Emmanuel Macron Franiaország elnöke, ő 16 éves kora óta van együtt az akkori tanárával aki 24 évvel idősebb nála.
Fordított esetben sokkal többször előfordul ez. Rengeteg lánynak volt már kalandja a tanárával és sokan össze is jönnek. Középiskolában is megesik ez, nem egy ilyet tudok lévén, hogy van néhány pedagógus haverom és szoktak mesélni. Egyetemen meg szinte nyíltan mennek az ilyen dolgok, mert ott már ugye felnőtt emberek vannak. Rengeteg csajt megfektetnek az oktatók, tanárok.
Így. Ott van két felnőtt ember, egy fiatal huszonéves nő aki többnyire már tudja, hogy mit akar, mire vágyik és egy felnőtt férfi tanár. Ha bejönnek egymásnak akkor a természet rendje és módja szerint járnak el egymással. És ott ugye a tanárok már nem játszák azt a gondoskodó, parancsolgató, okítgató szerepet mint amit egy középiskolás tanár a "gyerekekkel" csinál. Az egyetem már inkább hasonlít egy munkahelyi közegre.
Most itt egyébként nem arra gondolok mint ami a hétköznapi pletykákban megy, hogy a jobb jegyért meg tárgy teljesítéséért fekszenek össze vagy jönnek össze. A vonzalom, a hormonok stb. makacs dolgok. Megtörténnek ilyen dolgok a jobb jegy vagy a sikeres vizsga kilátásba helyezése nélkül is. Senki nem tiltja, hogy esténként nem lehetnek együtt, ha ők együtt akarnak lenni. Felnőtt szabad emberek.
Persze nem biztos, hogy a legszerencsésebb dolog ilyet megjátszani, mert ha kiderül akkor ugye a hallgatóság többnyire megvetően fogadja, hogy az egyik leány szaktársuk milyen kapcsolatot ápolgat a tanárral. De ettől függetlenül megtörténnek ilyen dolgok, esetleg titokban maradnak.
Ha jól tudom talán a nemrég elhunyt Czeizel Endre genetikusnak is így lett 23 éves szeretője 60 valahány évesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!