Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most lettem 18, ő meg mindjárt 30! Mit akar tőlem?
Elég fura ez a szitu..
Pár napja történt hogy iszogatni voltunk a városban egy barátnőmmel, és odajött hozzánk két pasi. (Látszott hogy idősebbek nálunk, amúgy 29 és 34 voltak). Tök jól elvoltunk velük, dumáltunk, iszogattunk, átmentünk egy másik helyre, és az egyik (a 29 éves) eléggé nyilvánvalóan mutatta, hogy bejövök neki. És hát nekem sem volt közömbös, mert piszok jól néz ki...
Már késő volt mikor a barátnőmmel indulni készültünk (nála aludtam volna), amikor is a pasi elkezdett győzködni, hogy ne érjen véget itt ez az este, folytassuk máshol,stb. Tudom hogy felelőtlen és buta döntés volt, de elmentem vele, a lakására...
Nem akarom részletezni, nagyon jól telt az éjszaka meg a másnap reggel is, nagyon jó volt vele.. Volt másnap egy talim a városba, elkísért egy darabig, ott viszont fura dolog történt, már épp köszöntünk volna el egymástól, mire elkezdett arról magyarázni, hogy mikor ő engem meglátott, meg egészen a lakásáig csak az járt a fejében, hogy ágyba vigyen, egy jó éjszakára. Tehát konkrétan a szemembe mondta, hogy csak szexelni akart. Viszont azt is, hogy miután lefeküdtünk, meg úgy az egész éjjel során átértékelődött benne minden, és összezavarodott. (Én is össze voltam, de ezt azért valahogy fura volt egy 29 éves férfi szájából hallani) A lényeg pedig az volt, hogy ne maradjon ez egy egyéjszakás kaland, ő szeretne többet..
Köpni-nyelni nem tudtam, csak időt kértem ezt átgondolni.. Azóta viszont folyamatosan kapcsolatban vagyunk, én meg egyre jobban összezavarodok....nagyon kedvelem, nagyon jó vele, és az sem utolsó, hogy tényleg állati helyes pasi, de a kora...igazából nem is magam miatt zavar, hanem félek,hogy a családom, a barátaim mit reagálnának...
Komolyan gondolhatja azt amit mondott? Tényleg olyan típus aki minden ujjára 10 nőt kaphatna és ezért félek kicsit. Kérdés fent, illetve mit tegyek?
"Köpni-nyelni nem tudtam, csak időt kértem ezt átgondolni.."
Szóval konkrétan nemet mondtál neki, aztán mégis odaadtad neki magad?
1. Mit akar tőled? Szexet!
2. Ha jól érzitek magatokat egymással akkor miért a mások véleménye számít? Sok-sok család, pár élte már le az életét ennél nagyobb korkülönmbséggel is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!