Te melyik csoportba tartozol? Aki előszőr csak 1-2 kanállal bevezeti az új ételt vagy mindjárt adsz neki amennyit enni akar belőle?
Én betartottam a 3-6-9 kanalas dolgot, de nem láttuk kárát.
Egyszer adtam a fiamnak annyit, amennyit kért, paradicsomos krumpliból, csórikám összehányta nagymamám lakását, minden kijött belőle.
A hozzátáplálás kezdetén mindennek csak a lé formáját adtam, először 1 kiskanállal, másnap többel, stb. Aztán jött pürében.
Kb. egy éves kor után csináltam azt, hogy egyenek bátran az új kajából, ha jól esik, de az én fiaimnak elég renyhe gyomra volt, buktak is sokáig.
Nem annyit amennyit kér de nem is egy -két kanállal.
Tegnap sütőtök-burgonyát kapott 2 üveg simán elfogyott volna, de csak egy üveg felét kapta, nem lett baja tőle...
Az én lányom nem nagyon tűrte a fokozatosságot.
Első nap az almának a levéből kapott pár kanállal, aztán másnap kicsit többet belőle, harmadik nap püréből kapott pár kanállal, a negyedik nap pedig már megevett egy egész adagot. Innentől kezdve én semmit nem kóstoltattam, mindenből annyit evett, amennyit akart, nyilván azok az ételek, amiket be "kell" vezetni, azoknál apránként kezdtünk, pl glutén, tojás, stb...
Sosem fájt emiatt a hasa, és rendben volt az emésztése, nem volt eddig még sosem hasmenése vagy székrekedése emiatt, pedig már 15 hónapos!
én is csak a "gyanús" dolgokat adtam fokozatosan
a többit (krumpli,alma,banán,barack,csirkehús,húsleves zöldségek) én se apróztam el
soha nem fájt semmitől a hasa
Csak a legelején volt pár kanál, aztán láttam, hogy vevő az új ízekre, és adtam amennyit kért. Nem lett eddig semmitől baja.
Majd látod, hogy a babád hogyan reagál az újdonságokra és akkor úgyis annak megfelelően fogsz próbálkozni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!