Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meddig várható el a férjtől, hogy bírja ha felesége nem viszonozza az intimitást?
Semmilyen extra dolog nem történt, de a feleség nem akar szexelni csak nagyon ritkán.
Nem történik megcsalás, nagyon szeretik egymást a férjjel.
Velem is így volt Kérdező és a mai napig nem tudom a pontos okát. Két és fél év különbséggel szültem a gyerekeinket, közben dolgoztunk, mint az állat éjjel-nappal, mert kellett a pénz, ugyanis lakhatóvá kellett tenni a házunkat.
Állandóan olyan fáradt voltam, hogy majd belehaltam, a hátam közepére nem kívántam a szexet. Valahogy elszoktam tőle, sem energiám, sem kedvem nem volt hozzá, még azt is utáltam, ha a férjem a szexről beszélt. Nem néztem pornót, nem nyúltam magamhoz és teljesen jól elvoltam, a vágy kihalt belőlem. Megjegyzem, nem szedtem fogamzásgátlót.
Elmentem szexuálpszichológushoz, sokáig jártam, de nálam semmit nem használt. Szerintem mindkettőnknek menni kellett volna, mert a gondok gyökeres közös volt.
A férjemre nem tudtam másként tekinteni, mint a legjobb barátomra, vagy a bátyámra, akivel egyszerűen képtelen voltam a szexre. Pár év után elváltunk, nem lehetett helyrehozni a dolgot.
Sokáig tartott, amíg lelkileg helyreálltam, az életem is rendeződött és egyszer csak azt vettem észre, hogy kívánom a szexet, előjött bennem a vágy. Fogalmam sincs, hogy mitől.
A mostani párommal minden rendben, nagyon jó a szex, semmi elutasítás nincs bennem. A mai napig nem tudom megmagyarázni a pontos okot.
Talán az, hogy tökéletes anya akartam lenni és a nőt teljesen hátraszorítottam magamban, ebbe nem fért bele a szexualitás. A volt házasságomban én voltam a domináns, muszáj volt átvennem ezt a szerepet, ezért az exem nem tudtam tisztelni, szeretni, így kívánni sem, nálam ez összefügg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!