Szülők, hány éves kortól várható el, hogy főzzön a gyerek?
Ezt a kérdést a mai világban feltenni?Amit ma nem akarnak a fiatalok nem kell csinálniuk.
Én 30 vagyok,nekem 14-15 évesen kellett tanulgatnom főzni.
De én akartam is,gondolom ez a kérdés azért fogalmazódott meg mert nem akar a lány megtanulni főzni ami nagy baj valójában.Persze van nagyobb baj is a földön nem mondom.
Kiskorom óta együtt ténykedtem édesanyával a konyhában. Így a főzés úgymond a véremmé vált. Már 10 évesen simán el tudtam készíteni szinte bármit. Bár én ezt mindig is élveztem.
Nevelés és hozzáállás kérdése az egész.
:D 18 vagyok. ÉS azért érdekel, mert elég korán fel kellett nőnöm bizonyos dolgokhoz, mint például ehhez is.
Még gyerek voltam, anyám mégis elvárta/ja, hogy tudjak olyan dolgokat megcsinálni, amit egyébként egy gyerek magasról...
Megmondom őszintén én nem anyukámtól tanultam meg főzni, hanem csak akkor álltam neki amikor már a barátommal voltam együtt. Anyuval mindig összevesztünk a konyhában, de azért próbálkoztam. Olyan 22-24 éves voltam ekkor.
Mindent meg tudok főzni, csinálom is naponta de még mindig nem szerettem meg főzni.
én 11-12 éves koromban (6. osztály), már megcsináltam dolgokat (pl egy rakott krumplit simán)
14 évesen nyáron már vittem a háztartást, ha anyu dolgozott. (év közben koliban laktam)
18 évesen dolgoztam és a háztartást ugyanúgy, mint 14 évesen is...
elkerültem egyetemre hétköznap magamnak kellett gondoskodnom az étkezésekről..
22 évesen saját háztartást vezettem már(ez nem nagy teljesítmény ennyi idősen:P)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!