Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Velem egykorú lányok ti hány pasival voltatok?
23 éves vagyok barátnőm is és ő 4 pasival volt én 3 egy másik barátnőnk már 27 éves de ő 32 pasival volt..
Ez nagyon kevésnek számít egy ember életében?
Mert az a helyzet ,hogy egy kapcsolatom volt még csak de már szerintem vele is maradok életem végéig.
8-as,
Az is le lett pontozva, aki 1-et írt : )
23 vagyok, és eddig egy férfival voltam együtt :)
16 voltam, amikor összejöttünk, és 18, mikor először lefeküdtünk, és azóta is együtt vagyunk
a megcsalás pedig nem a szüzesség elvesztésének ideje, vagy a strigulázott pasik számának függvénye, hanem egyén függő, van aki hajlamos rá, van aki nem, nem kéne általánosítani
27 év. 35 partner.
Ebből 5-10 volt kapcsolat. (Vagyis az utolsóval együtt is vagyok.)
Korán vesztettem el (14), és vele voltam 10 évig. Külön mentünk, elindultam a lejtőn, jött egy nagyon $zar kapcsolat. Szakításnál a fejemhez vágta: "Csak ba$zni voltál jó. Meg hogy $zopjad a fa$zom."
Magam alatt voltam. Elhittem. Pár hónap alatt rendesen megugrott az a bizonyos szám. Majd jött valaki, aki észhez térített, éreztette, hogy másra is jó vagyok, és ott leálltam ezekkel.
Nem mondom, 2-3 alkalmi az utána következő 2 évben is becsúszott, ha épp nem volt senkim. De már nem kéne 1 db sem. Az ember a saját hibáiból tanul úgyis. Ha valaki 1 db szám alapján ítél meg, az elég csőlátású.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!