Azoktól a nőktől kérdezem akikkel a férjük nem bánik jól, veszik és uralkodik felettük, leértékeli elveszi az önbizalmát Miért vagytok velük?

Nálunk az önbizalom hiánya és a félelem volt az oka. Meg őszintén a saját mártírkodásom, hogy lehet, hogy nekem xar, de a gyerekek fontosabbak. Velük pedig jól bánt, inkább túlságosan is elkényeztette őket. Ők nem sokat éreztek abból, hogy az apjuk betegesen féltékeny és teljesen elnyom, meg anyagilag ellehetetlenít.

Nehezítette a helyzetet, hogy az én házamban laktunk. (Örököltem, házasság előtt.) Tehát nem úgy működik, hogy pakolok és csendben elmegyek. Nekem kellett egy fizikailag és lelkileg erősebb férfit kitenni, rávenni, hogy menjen el.

Holnap lenne a válóper, tegnap kaptam a levelet, hogy nem jön el, ő még mindig nem akar vàlni. Pedig több, mint egy éve külön élünk. Sose fogok tudni tőle megszabadulni.

5, egy jó válóperes ügyvédre fordítani 1x 10e Ft-ot lehet, megéri.

Fog adni jó ötleteket, tippeket.

Jogász csoportokban kell keresni, ilyen ügyvédet, fognak ajánlani.

Én is sok ilyen nőt ismerek, akik így élnek, a szomszédom volt pl ilyen, pedig a neje nem igazán volt egy szende, halkszavú virágszál.

"leértékeli elveszi az önbizalmát"

Épp ezaz. Elhittem, hogy tényleg béna/hülye/önző/mittudomén vagyok, velem van a baj, nekem kéne jobban teperni és akkor minden vattacukor és eccarvúfing lenne.

A jó pillanatok tényleg jók voltak, és minden problémája (magyarázatot ad a múltja és egészségi állapota, hogy miért viselkedik úgy ahogy, de nem ad rá jogot) ellenére tényleg szeretett, és én is őt.

De a legutóbbi banális veszekedésünkkor - ő kiabált meg csapkodta az ajtót, én csak próbáltam nyugodt maradni és csillapítani a helyzetet - az tűnt fel, hogy nem az jár a fejemben, hogy "basszus, ez megőrült" hanem hogy "basszus, már megint ilyen" és akkor határoztam el, hogy ha egy picit is szeretem magam, akkor nem tűröm ezt tovább. Ha lehetne menteni a dolgot, már rég meg lenne oldva, de beláttam hogy esélytelen. Jövő héten el is költöztem.

Amúgy volt pénz is a dologban - barátságnak indult a kapcsolatunk, összejövés után tudtam meg, hogy amúgy gazdag családból származik. Nem volt téma, ő sem villogtatta - se szóban, se tárgyakkal.

Fenekünk alá lett tolva lakás, kocsi, és valószínűleg kaptunk volna egy házat is. (Ami amúgy bevallom, gyerekkori álmom, szeretek kertben szöszölni)

Persze, szép és jó lett volna, de nem is vettem figyelembe, amikor megszületett az elhatározásom a szakítással kapcsolatban. Lehetne palotám is, de ha sírva alszom el benne éjszakánként, akkor annyit is ér.

Inkább eljöttem a nyolckerbe egy kis lakásba, és határozottan jobban érzem magam.

De miért a pénzre lett kisarkítva ez a kérdés?

Nekem is volt bántalmazó kapcsolatom és egyáltalán nem a pénzért voltam vele, sőt! Inkább csak vesztettem abból is, mint az önbecsülésemből.

Az ilyen emberek először kedvesek, elnyerik a másik bizalmát, a fekete leves csak akkor jön, amikor már benne van a nő annyira a kapcsolatban, hogy nem olyan egyszerű kilépni belőle. Szépen lassan történnek a dolgok, nem egyik napról a másikra. Először csak be-beszólogat, később már elcsattan egy-két pofon is, de addigra már eljut odáig a nő, hogy el van ültetve benne, hogy ő tehet róla, mert ő váltja ki a férfiból az agressziót. Nálam is ez volt. Ha öt perccel később értem haza munkából, már minden b*dös kurvának el voltam mondva. Persze így leírva azt mondja az ember, hogy rögtön ott kellett volna hagyni, csak hogy addigra már minden önbecsülésemet eltiporta és rendesen agymosáson mentem keresztül. Mire felismertem, hogy nem bennem van a hiba, hanem benne, addigra hosszú évek teltek el. Addigra teljesen elszigetelt mindenkitől, ráadásul az első komolyabb kapcsolatom volt. Mire felébredtem a rémálomból, addigra teljesen kicsinált idegileg, de akkor már határozottan tudtam, hogy bármi történik is, megyek, mert rosszabb már semmi nem lehet. Persze nem ment könnyen, mert akkor is többször kezet emelt rám és nagyon sokáig zaklatott, de idővel megunta és talált mást, akin uralkodhatott. Én pedig elkönyveltem életem egyik legnagyobb tanulságaként és már tudom, hogy mik azok a jelek, amikre kezdetektől fogva figyelni kell.

Ahogy 8 és 9 írja. Ha sokáig mondogatják, hogy csúnya, életképtelen stb vagy, te is elhiszed.

És tegyük hozzá, hogy épp ezek a férfiak értenek a legjobban a love bombinghoz. Először úgy bánik veled mint soha senki, bókok, nevetés, fergeteges szex. Aztán lassan kezdi megvonni ha valami nem tetszik neki. Te meg folyton próbálsz megfelelni, hogy vissza álljon az eredeti állapot. Ha igyekszel és "jól viselkedsz" vissza is áll a rend ideig óráig. Olyan ez mint egy drog, hasonló kémiai folyamatok zajlanak az agyban.

Közben persze tönkremész és elhiszed, hogy veled van a baj.

Nekem pl a kinézetem soha nem szapulta, mindig éreztette, hogy kíván. Nálunk a "hát még ezt sem tudod? Mi lenne veled nélkülem? Hol találnál még egy férfit, aki így szeret, vigyáz rád? Add ide, rossz nézni ahogy csinálod, majd én megcsinálom" volt a sláger.

Úgy, hogy nálam lakott és majdnem 2x annyit kerestem mint ő. Mégis, annyira belém nevelte, hogy nélküle senki és semmi vagyok, hogy emlékszem, rettegtem mikor végre vége lett sok év után, hogy mi lesz most velem, hogy fogok egyedül boldogulni.