Mennyire sokan vezetik félre a kapcsolatban a párjukat?

#20 érdekes, amit leírtál, szerintem kicsit könnyedén került elő a cilinderből a követelőző férfi és a feladataival magára hagyott nő szereposztás. Szerintem ez meglehetősen elhamarkodott és sztereotip ítélet. Szerintem nem rendelkezel elég információhoz, hogy ezt megítéld, ráadásul ami van, az sem téged igazol. Pl már ha csak a példám is úgy szól, hogy a gyerekek mellől jövök, ami inkább sugallja azt, hogy a feladatokat megosztjuk - ami egyébként így is van.

Másrészt nem ez volt a téma. Amire utaltam, hogy a nők érzékenysége nagyon megnehezíti a problémák megbeszélését, az esettanulmány csak egy példa volt.

Ugye említetted, hogy kicsit türelmesebben, biztatással kellene odaállni a nőkhöz, és akkor sikeresebb lenne a folyamat. A feleségem 100%-ban egyetért veled, nekem viszont teljesen más a képem erről, ezt kicsit jobban kifejteném, ha nem bánod.

Az alap problémám éppen az, hogy hiába állok kedvesen a dologhoz, ő akkor is támadást feltételez. Sőt: meg van róla győződve, hogy támadás következik. Erre joggal lehet modnani, hogy ha korábban offenzív voltam vele, akkor érthető, hogy fél. Ebben van igazság is mégis félrevezető.

Amikor valakivel nem tudok kommunikálni, akkor megfigyelem ő hogyan kommunikál, mondván az emberek magukból indulnak ki, és feltételezem, azt adja, amit kapni szeretne. Szóval figyeltem a nőket, illetve konkrétan a nejemet is, hogy ők hogyan kommunikálják a bajaikat, de nem lettem vele előrébb. Elfogadom, hogy én rosszul kommunikálok, de ha ez lenne a hiba oka, akkor a látnom kellene pozitív példákat, de nem látok.

Valójában a nők ugyanúgy nem merik egymásnak megmondani problémáikat (helyette célozgatás, játszmázás), de ha meg kinyílik a zsák szája, olyan kegyetlenek tudnak lenni, hogy én is a sarokba húzódom. Én inkább azt látom, hogy a nők saját magukból és egymásból indulnak ki, amikor minden mögött játszmát keresnek.

Másrészt teljesen egyetértek, hogy türelem és alkalmazkodás kell egy párkapcsolatba, de mindkét oldalról ám! Nemcsak neki van szüksége érzelmi bizonságra, hanem nekem is, és nagyon magányos érzés, hogy ha bajom van a párommal, patikamérlegen kell méricskélnem a szavaimat, nehogy megsértődjön.

Ne érts félre: nem azt akarom mondani, hogy ha valami bajom van, az feljogosít bármilyen hangnemre. Azt mondom, hogy szerintem nem fair elvárás velem szemben, hogy az egész konfliktus végkimenetele és még az ő lelkiállapota is az én felelősségem legyen főleg akkor, ha eredetileg ő bántott meg.

Hamradrészt ha nyers vagyok, számonkérő, az az én hibám, de hogy hogyan reagál rá, az ő döntése. Nyugodtan visszajelezhet, hogy neki ez bántó, bocsánatot fogok kérni és átfogalmazom. Ha ehelyett árnyékboxolni és játszmázni kezd, az már nem ide tartozik.

Én szeretném azt, hogy korrekten és egyenrangúan viselkedjünk egy konfliktusban, elvégre ő is felnőtt ember. Ha nem ért egyet valamivel, akkor mondja meg nyugodtan, el fogom ismerni, ne vagdalkozzon meg játszmázzon. Ha pedig tényleg hibázott, akkor azt fogadja el, találjunk megoldást. Ha eredetileg ő hibázott, ne nekem kelljen már dédelgetni a lelkét, hogy képes legyen megbirkózni vele, nem gyerek már.