Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak, ti most már tényleg, mindig a feneket tartjátok elsődlegesnek és nem a puncit?
Összeismerkedtem egy férfival munkahelyen (nem közvetlen kolléga), akivel aztán meg volt az első randi és mindketten tisztáztuk, hogy ez csak egy szexkapcsolat lesz. Felmentem hozzá, én kezdtem orállal és már nagyon fel voltam izgulva, mondtam neki, hogy nyaljon ki és négykézláb helyezkedtem az ágyon, tudjátok, pucsítva, mint kutyapózban (mert egy kis nyalás után ebben a pózban akartam folytatni). Erre ő a fenekemet kezdte nyalni. Nem volt rossz, de én nagyon vágytam rá, hogy a puncimat kényeztesse és mondtam neki, hogy inkább azt nyalja. Utána szó nélkül nyalta, de ha nem mondom neki, szerintem a puncim eszébe se jut, és nekem ez rossz érzés volt. Ennyi erővel egy férfi is lehetett volna ott helyettem. Utána szex közben sokszor a s.gglyukamat izgatta és egyszer be is akarta rakni, de én leállítottam. Egyértelműen az volt a célja, hogy anál legyen. Nem igazán tudtam élvezni. A végén azt mondta vigyorogva, hogy ő még szeretne több alkalmat, amit nem értek, hiszen nem kapta meg, amire vágyott. Mondjuk gondolom majd a további alkalmaknál el akarja érni az anált, de ez miért éri meg neki egy szexkapcsolatnál? Tudom, tudom, most én vagyok a prűd királylány... Valamint abban is hibáztam, hogy ezt az elején meg kellett volna beszélnem vele, ezt nem vitatom.
Utána többet olvastam erről fórumokon, itt is, és azt látom, hogy a férfiaknak az az igazán jó nő, aki análisan is csinálja... Mennyire elvárás vajon ez? Ezek után nyilván minden kapcsolat elején tisztázom, hogy én ezt nem akarom, de vajon minden férfi erre majd azt mondja, hogy inkább hagyjuk, vagy belemennek, mert épp nincs más? Nálatok mennyire elváras?
Köszönöm a válaszokat. Szerintem amúgy ő hetero, ezzel nincs gond, csak kicsit meglepődtem.
#3 értem. Ha kutyapóz, akkor az csak anál lehet. Hát ezt is megtanultam egy életre :D
Szexkapcsolat esetén is csak az, amire van két igen.
Első, hogy elélvezzen a nő.
S s szexben első, hogy vaginális aktus legyen.
45/F
kutyapóz csak anál??
Dehogy is ne hülyéskedjünk már.
Egyébként a punci az elsődleges.
#5 na igen. Én pl nem említettem, hogy nem akarok anált, de szerintem ő is mondhatta volna, hogy akarja. Szerintem is mindkét fél beleegyezése kell ehhez. Hozzáteszem, hogy szerencsére nem volt erőszakos, úgy értem fájdalmat pl nem okozott, ami azért jó. Köszi a választ!
#6 ez irónia volt, csak reflektáltam a #3 válaszára :) de örülök, hogy így gondolod. Köszi! :)
#7 miért incelkérdés? Szerinted én vagyok az incel, nőként? Vagy a férfiakat nézem incelnek? Nem értelek... :D valóban lehet általánosítottam a kérdésemben, de egy kicsit el vagyok keseredve, azért. De az incel jelzőt nem értem, bár manapság ezt a szót már mindenre ráillesztik.
Bár nőként szólok hozzá, de szerintem nem így van. Legalábbis akikkel nekem volt kapcsolatom, senki sem akart análisan semmit sem.
Szexkapcsolatnál pedig előre tisztáztunk mindent, kinek mi fér bele és mi nem, sosem volt ebből probléma. Nyíltan meg kell beszélni mindent, mindegy milyen a kapcsolat jellege. Ha valakinek nem tetszik, vagy nincs meg a közös hang, akkor pedig felesleges idő csak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!