Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak, ti most már tényleg, mindig a feneket tartjátok elsődlegesnek és nem a puncit?
Összeismerkedtem egy férfival munkahelyen (nem közvetlen kolléga), akivel aztán meg volt az első randi és mindketten tisztáztuk, hogy ez csak egy szexkapcsolat lesz. Felmentem hozzá, én kezdtem orállal és már nagyon fel voltam izgulva, mondtam neki, hogy nyaljon ki és négykézláb helyezkedtem az ágyon, tudjátok, pucsítva, mint kutyapózban (mert egy kis nyalás után ebben a pózban akartam folytatni). Erre ő a fenekemet kezdte nyalni. Nem volt rossz, de én nagyon vágytam rá, hogy a puncimat kényeztesse és mondtam neki, hogy inkább azt nyalja. Utána szó nélkül nyalta, de ha nem mondom neki, szerintem a puncim eszébe se jut, és nekem ez rossz érzés volt. Ennyi erővel egy férfi is lehetett volna ott helyettem. Utána szex közben sokszor a s.gglyukamat izgatta és egyszer be is akarta rakni, de én leállítottam. Egyértelműen az volt a célja, hogy anál legyen. Nem igazán tudtam élvezni. A végén azt mondta vigyorogva, hogy ő még szeretne több alkalmat, amit nem értek, hiszen nem kapta meg, amire vágyott. Mondjuk gondolom majd a további alkalmaknál el akarja érni az anált, de ez miért éri meg neki egy szexkapcsolatnál? Tudom, tudom, most én vagyok a prűd királylány... Valamint abban is hibáztam, hogy ezt az elején meg kellett volna beszélnem vele, ezt nem vitatom.
Utána többet olvastam erről fórumokon, itt is, és azt látom, hogy a férfiaknak az az igazán jó nő, aki análisan is csinálja... Mennyire elvárás vajon ez? Ezek után nyilván minden kapcsolat elején tisztázom, hogy én ezt nem akarom, de vajon minden férfi erre majd azt mondja, hogy inkább hagyjuk, vagy belemennek, mert épp nincs más? Nálatok mennyire elváras?
Természetesen.
Hébe-hóba mindenki homàr mifelénk is.
"Ennyi erővel egy férfi is lehetett volna ott helyettem."
Vagyis szerinted ha egy férfit leszop egy nő, akkor "ennyi erővel" egy férfi is leszophatná? Elvégre szája a férfiaknak is van.
Nem. Nem a szex módja számít, hanem hogy kivel éled meg.
Jó látni, hogy vannak férfiak, akiknek a punci még tud kellemes lenni :)
#17 jogos felvetés, igazad van. Csak sajnos én ezt így látom, hogy a puncim helyett a s.ggemet választotta.
"#17 jogos felvetés, igazad van. Csak sajnos én ezt így látom, hogy a puncim helyett a s.ggemet választotta."
Igen. De nem férfi seggét, hanem a tiédet választotta (volna). Ahogyan a szádat sem azért választja, mert meleg lenne, és nem jó neki a punci, és felőle lehetne akár ott férfi is helyetted.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!