Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, ti is úgy tervezitek,mint sok nő tudatosan teszi, hogy egy -két gyerek szülése vagy 40 éves kor után már nem akartok szeretkezni majd a párotokkal?
Ugyanis valóban nagy, társadalmi probléma a hàzassàgokban, (hiszen itt is sok az ilyen téma), hogy a nők már nem szexelnek miután szültek,és 40 éves kor után sem, vagy csak nagyon-nagyon ritkán.
Kihangsùlyozom, hogy nem NEM mindenkire jellemző a kérdésem, mert vannak, akik a szülés után is és 40 év felett is szeretkeznek, de férfiakban is van olyan, aki nem akar a párjával szexelni.
A kérdésem ironikus, azért van így megfogalmazva.☝️
#43 hát az megvan, nyilván nálad ez lehet másképpen alakult ki az évek alatti fejlődés során.
Engem igazából az a telepatikus képesség érdekelne amit már olyan művészi szintre emeltél,hogy az hihetetlen. Az a tudás amit így sikerült a tudatt alatt elsajátítani.
46/
Köszönöm , hogy megosztottad velem a véleményed .
Már nem tudom , mit csinálhatnék , párom 1 éve legalább , rendszeresen elutasít magától, mindig azt mondja , hogy fáradt , ideges , nem érzi jól magát , vagy nincsen kedve hozzá , vagy egyszerűen csak annyit mond , hogy hagyjál .
Már ara is gondoltam , hogy nem szeret már engem , hogy csak "képletesen van velem , részben a gyerekek miatt .
Voltunk az óta pszichológusnál is , de ott is teljesen szótlan volt , csak a vállait rángatta , vagy bólogatott .
Már ott tartunk , hogy akkor megy el fürödni is , amikor én már biztosan alszok !
Nagyon vigyáz rá , nehogy megláthassam őt meztelenül , vagy egy szál bugyiban .
Az ágyban is , ki jelentette hogy melyik az ő térfele , és melyik az enyém .
Egyszerűen , borzasztó ez az állapot .
32 - voltam .
Akkor úgy kell megbeszélni, hogy te fogsz lépni.
Kérdezd meg, félremehetsz-e (bár az veszélyes, kisemmizhet a vagyonodból), vagy pedig eleve a válás jöjjön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!