Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki hogyan csalt meg ami nem derült ki sose de jol esett ?
Munkatárssal. A munka után talákoztunk egy konditerem előtt. A nőnek a férje nyomkövetőt rakott a kocsiba, ezért az én kocsimmal mentünk egy közeli kiserdőbe. A fèrje úgy tudta hogy edzésen van.
2 óra szex a kocsiban vagy az erdőben, visszavittem, mentünk haza.
Sehol nem volt kapcsolat csak személyesen a munkahely konyhájában amikor csak ketten voltunk.
Ott beszéltünk meg mindent. Interneten nem volt semmilyen kapcsolat. A férje informatikus volt, a telóját is megbuherálta, így arra is figyeltünk.
1 évig tartott, talált egy jobb pasit mint én és dobott.
A feleség randizik a munkahelyi kis kuktával. Jól meg lehetett szorulva a nőci.
Egyik ismerősöm ilyenekre mondaná, hogy "CSÖVESBÁNAT"!
Kétszer tettem ilyet.
Az egyiknél nem éreztem, hogy a társam társ lenne és törődne velem lelkileg. A másiknál a szex terén volt hasonló.
Mindkét lányt a neten ismertem meg. Nem laktak közel, szóval nem igazán volt esélye, hogy kiderül a sztori.
Jól esett és utólag belegondolva még jobban. Szakítanom kellett volna, de még fiatalabb és ragaszkodóbb voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!