Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek fiatal a pasim ehhez a beismeréshez?
Az a helyzet, hogy még középsuliban összejöttem egy nagyon okos, jólelkű sráccal és mivel egy városban tanultunk tovább, nem kellett távkapcsolat és úgy tudjuk folytatni, ahogy eddig. Emiatt most nagyon szuper minden, már megvolt az első szex is, mindketten 19 évesek vagyunk, fiatalság, szivárvány meg minden ami kell.
A probléma csak az, hogy jó ideje (évek óta) izgat az erőszak gondolata. Mikor utána kerestem anno, nyilván kidobta a bdsm szót és onnantól szerintem felfedeztem egy új dimenziót vagy nem is tudom. Már a legkisebb jelétől, hogy el vagyok nyomva egy férfi által totál nedves leszek, arra masztizok, hogy pornókban megvernek, durván análba raknak másokat, verbálisan alázzák stb, szóval egy csomó olyan gondolatom és élvezésem volt már, amire nem vagyok túl büszke.
Ezt hogy mondjam el neki (ha egyáltalán el kéne)? Ha szex közben véletlenül leszorítja a csuklómat, mindig jobban beleremegek, amit észre is vett és úgy hagyja, nem enged el; de szerintem sejtése sincs, hogy ez itt egy mélyebb dolog, mint azt csak sejtheti. Mint említettem, nagyon okos, empatikus, vicces, kezdi elcsavarni a fejem, egy ilyen miatt nagyon nem szeretném elveszteni.
Szerintetek fiatal még ehhez, hogy megverjen és alázzon egy lányt szex közben?😅 mivel kb egy éve vagyunk együtt, nem a legösszeszokottabb pár vagyunk a világon, de úgy érzem, eléggé ismerjük már egymás testét, igazából ha nem dumáltunk vagy tanultunk, akkor szexeltünk egész nap.
Mit csináljak? :/
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nézd, egy kapcsolat a bizalmon alapul, ha az ember a vágyait nem osztja meg a párjával, akkor mi értelme az egésznek? Nehéz ügy, de egy férfinek sem könnyű bevallania, hogy ez izgatja. Én sokszor magamat is szégyellem, mert hát nem szép dolog lányokkal durvulni, mégis az ilyen videókra élvezek a legjobban. Sokat segíthetsz azzal, hogy előhozod a témát.
Én azért azt javaslom, hogy ne azzal állj elő, hogy pofozzon fel, szárazon rakjon seggbe utána pedig korbácsoljon véresre, mert ez elsőre nem menne neki, és neked is jó, ha fokozatosan próbáltok ki új elemeket.
Megoldás lehet, ha veszel egy bilincset, vagy egy pálcát, és mondod hogy próbáljátok ki. Ki fog derülni, hogy mennyire érez rá, esetleg van-e benne ilyen elfolytott vágy.
Vagy nézzetek közösen olyan filmet, ami téged izgat, beszéljetek róla, mondd, hogy te kis kipróbálnád, ne a legdurvábbat, de olyat, ami jól mutatja az irányt. Lehet neki is bejön, ha pedig nem, legfeljebb hanyagoljátok.
Az is jó, ha mondod, hogy pár új dolgot kipróbálnál pl, hogy megkéred, hogy előjáték végén adjon pár pofont, vagy szorítsa meg a melled.
Szoktál szopni? Mondd, hogy fogja meg a hajad, és irányítson ő.
Nem? Kezdd el, lepd meg vele egyszer, ma már ez nem extrém, és innen is lehet továbblépni.
Az, hogy megéld a fantáziáid szerintem fontos dolog, most vagy fiatal, most van itt az ideje. Lényeg a fokozatosság.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#16, szerintem a 36 túl öreg egy 19 éveshez. Legyen mondjuk 33, itt vagyok én, nekem írj inkább!
A fenti persze vicc volt. Felnőtt emberek vagytok, mégis mitől lenne fiatal? Ismeritek már a testeteket. Való igaz a padid nem egy tapasztalt dom, de senki sem születik úgy. Persze, hogy domináns alkat-e (jellemben), az már most kiderül, de neki is fel kell fedeznie a témát, ez szerintem szép közös utazás lehet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nincs minden veszve, ugyanis én egy nagyon hasonló szituációt éltem át srác oldalról:
20 évesen lett egy 18 éves barátnőm. Ő kezdett el fokozatosan bevezetni a bdsm világába, néha beszélt róla, vagy rátette a kezem a nyakára stb. Egyszer azt mondta miközben vettem le a nadrágom hogy kíváncsi lenne milyen mikor az övemmel fenekelem el. Hát akkor én kb kinevettem, mert olyan furán hangzott. Na de szép lassan kezdtem ráébredni, hogy igazából izgat a dominálás és az is realizálódott bennem, hogy már ilyen 11-12 évesen is felizgatott ha pl egy filmben meg volt kötözve a nő. Azóta pedig már voltam több szubmisszív lánnyal is, smpixieről is pl és jelenleg is sub szexpartnerem van, aki hozzád hasonlóan extrém vágyakkal rendelkezik. És ez elég élvezetes
23F
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Köszönöm szépen a válaszokat :))
#22 ebben az egyben biztos vagyok, hogy nem lenne kiábrándító, mert kerültem már még gimiben olyan helyzetbe fiúval, hogy csak verekedtünk (ő vert engem viccből, nem olyan durván) és iszonyatosan felizgultam tőle, maga a fiú nem tetszett, de amit csinált, az a mai napig sokszor eszembe jut. Ezután még sokszor volt ilyen egyébként, több fiúval is hogy "verekedtünk", ami azt jelenti, hogy lenyomtak a padra/padlóra/ágyra és próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Ettől a ténytől, hogy nem sikerül és innentől az jön amit ők akarnak eléggé felizgultam. Amúgy nem tudom, ezeket miért csináltuk xd semmi szexuális töltet nem volt benne (legalábbis az ő részükről). Az egyik gimis haverom szerint rám van írva, hogy ütni kell😂.
A többi kérdésre válaszolva:
-Persze azzal tisztában vagyok, hogy kell a fokozatosság, nekem se esik jól, ha egyből belevágunk valamibe.
-Kevés esélyt látok arra, hogy őt komolyan érdekelné ez, és nem csak az én kedvemért próbálná eljátszani. Csak 1 éve vagyunk együtt, de 5 éve ismerem.
-Farokméret+ ajánlatokra nem válaszolok, bocsi.
-Maga a szex szerintem azért jó, mert vele csinálom. Szeretem az illatát, az elnyújtott nyögéseit, a szemüvegét, a hasát, szinte rajongok a súlyáért, ahogy rámnehezkedik és innentől teljesen mindegy, mi jön. Akkor szokott iszonyú hiányérzetem lenni, mikor csak simán összebújunk, hozzá vagyok préselődve és azt akarom, hogy tegyen velem valamit, hogy uralkodjon rajtam és úgy szeressen, ahogy az ösztönei diktálják. De ilyenkor nem mondok semmit, pedig talán kéne. Szerintem néha látja, hogy valami nem stimmel, de nem az ő hibája, hogy nem jött még rá. Az életemnek volt egy elég rossz szakasza, mikor rengeteg bántalmazás ért (verbális és néha fizikai, de nem otthon, a szüleim előtt is titkoltam), és emiatt sokszor úgy vagyok vele, hogy inkább nem mondok semmit, hallgatok, beolvadok és úgy nem érhet semmi baj. Néha még mindig úgy gondolkodok, mint akkor. Az eszemmel tudom, hogy ez nem oké és néha beszélni is kéne a problémákról, csak azokból annyi van, hogy félek ezt rázúdítani és inkább próbálok csak a jó dolgokkal foglalkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!