Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az ősközösségekben a férfiak megkellett fizikailag küzdjenek egymással, hogy ki feküdhet le egy adott nővel?
Az állatvilágban tulajdonképpen sok helyen ez a forgatókönyv, hogy a hímek megküzdenek egymással azért, hogy ki párosodhat a nősténnyel. Az emberek is a civilizáció kialakulása előtt körülbelül ugyanilyen törzsközösségekben éltek és kb úgy nézhetett ki a dolog, hogy a férfiak napközben vadászni, gyűjtögetni mentek miközben a nők otthon az utódokat nevelték. Este meg gondolom el kellett dönteni ki kivel fekszik le és valamiféle verseny alakult ki. A származás nem volt még lényeges, mert úgyis közösen nevelték a törzs összes gyerekét.
A monogám párkapcsolati modell tualjdonképpen csak azután jött miután megjelent a magántulajdon, hisz akkor már lényeges szempont volt, hogy ki kinek a gyermeke, ki kivel szemben tartozik felelőséggel, ki ki után örököl, stb. Ezért is volt annyira lényeges a házasság előtti szüzesség a zsidó-keresztény kultúrában. Ma meg a korszerű fogamzásgátlási módszerek korában megint nyilván új helyzet van.
Viszont ha jól meggondoljuk az alaptermészetünk most is olyan, mint őseinké. Most is meg kell küzdeni azért, hogy ki szerzi meg a csinos, mutatós nőt barátnőnek, a nők meg válogatnak a jelentkezők közt csak már nem kizárólag a fizikai erő számít, hanem az anyagiak, társadalmi státusz, stb. Tudom, hogy kicsit leegyszerűsítettem a témát, de én valahogy igaznak érzem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!