Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Mit szólnátok egy ilyen...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit szólnátok egy ilyen húzáshoz egy olyan lánytól, akivel már egy ideje benne van a levegőben, hogy le fogtok feküdni, de nincs semmi komoly?

Figyelt kérdés

Szóval egy pár napos nyaraláson voltunk a közös baráti társaságunkkal. Már egy ideje húzzuk egymás agyát a lánnyal és mennek az utalgatások, de még csókon és egy minimális kézimunkán kívül nem volt semmi. Első éjszaka bejött a szobába, ahol egyedül aludtam, megcsókolt (valószínűleg ittas volt), majd azt mondta, hogy most ráül az arcomra, szeretné, ha kinyalnám, aminek eléggé megörültem, azt gondoltam, hogy ebből szex lesz. Eléggé izgatott a szitu, ahogy ült rajtam és mikor már nyaltam egy jó ideje, megkérdeztem, hogy nem -e látja elérkezettnek az időt a dologra. Azt mondta, hogy várjak vele egy kicsit, szeretné, ha kinyalnám rendesen (közben nekem eddigre már elviselhetetlen merevedésem volt). Én így is tettem, ő pedig élvezett egy hatalmasat. Majd mikor összeszedte magát az orgazmus után, vigyorogva elindult kifele. Hiába mondtam neki, hogy mindjárt felrobbanok, annyira kívánom, szóval szeretném, ha legalább szájjal kielégítene, annyit mondott, hogy "hát ma így jártál", majd kiment. Mit gondoltok erről?

25F 19L



2021. szept. 3. 22:51
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
45%

Ari voltál hogy kinyaltad, meg minden, de mikor el akart menni, na akkor kellett volna megfogni a karját és ha nem kezd el sikítozni akkor jól falra tenni és beverni neki.

#10-es voltam.

2021. szept. 4. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 Missi_Key ***** válasza:
53%
hát ezt elkúrtad. arra várt hogy leteperd...
2021. dec. 21. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
31%
Mentél volna utána, azt ráverni. Amúgy komoly a csaj, nekem bejön az ilyen, te balek voltál. Mert szerintem is be kellett volna verd neki. Tuti azt várta.
2021. dec. 21. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!