Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akit taszítanak a lábfétisesek, azok számára mi számít lábfétisnek?
A szavazás eredménye a következő:
A gyakorikerdeseken véleményt kifejtő fórumozók döntő többségének a "lábfétisről" alkotott véleménye az, hogy minden körülmény között lábfétis, eszerint a szexualitásuk a következőkép állapítható meg:
Az előjáték romantikus és intim része lehet (nagy valószínűséggel) az arc, a nyak, mellek, has, és hát masszírozása párok között, és annak része lehet a puszilgatás is. Tekintettel arra, hogy az orál nem elutasított, a "comb" sem elutasított.
A kézzel adott lábmasszázs ugyanakkor egy jóval veszélyesebb zóna, ugyanis ott a fejet/szájat szükséges távol kell tartani, egy rá adott puszinél érvényesül a lábfétis. A szavazás eredménye szerint ugyanis egy kategória alá veszi a lábakra recskázást és az érzelmi alapon adott masszírozás közben adott puszit is, mivel az elutasítottság alapja maga a "láb", függetlenül attól hogy szeretet alapú-e a megközelítés vagy szexuális (szeretet ugyebár nem szexuális, mivel olykor a kisbabák lábait is meg szokták puszilgatni).
Mivel a válaszok között minden előbb kifejtett kategória is szerepel, a szavazás eredménye következésképp megállapítható a válaszadók téma kapcsán erőteljes fóbiája és identitászavara, ami a "láb" szóval kapcsolatos frusztrációt eredményezi, ezzel párhuzamosan megállapítható, hogy a válaszadók számára a párjuk teljes egészében nem szerethető, mert a kapcsolat mélyéségétől és minőségétől a lábukat sosem fogják tudni szeretni a többi testrészével együtt.
#1
A kérdés valójában nem a lábfétisre vonatkozik. Arra voltam kíváncsi, hogy az oldalon tényleg a lábfétissel van-e ellenérzés, vagy van-e egy frusztrált lábgyűlölet amitől nagyon félnek, nehogy meg legyenek "bélyegezve".
A valóságban ez nyilván egy nonszensz, volt hosszútávú kapcsolataimban sosem undorodtam a párom lábától, főleg azért mert szerettem őket kívül-belül, vicces is lett volna, ettől még nem izgultunk fel rá.
Azt viszont ki lehet szűrni, hogy az itt válaszolók elég komoly pszichés frusztrációkkal küzdenek, amitől az érzelmi intelligenciájuk meglehetősen faék egyszűséggel írható le. Ugyanakkor ez egy jó reflexió is lehet még a későbbiekben. :)
#8
Szinte biztos vagyok benne, hogy ha másképpen fogalmaztam volna meg a kérdést akkor teljesen más eredmény lenne. Én pl erről a savanyú szagos trollról nem is tudtam, de ez elég ahhoz hogy zárlatot okozzon a legtöbb ember agyában. Illetve azt észrevettem hogy itt mindenki szexkapcsolatot ért minden alatt, azért van ennyi "orrba is vágnám, ki is dobnám" típusú komment.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!