Tényleg ilyen nehéz normàlis lányt találni?

11

Mert a normális alatt azt értik, hogy feleljen meg minden teljesíthetetlen elvárásuknak.

6-os vagyok

Úgy látom, itt a depressziós incel mozgalom éli ki önmagát, hiszen, aki nem negatív tapasztalatokat ír le, azt lepontozzák. 🤔

Környezetemben élő férfiak többsége, életkortól függetlenül talál(t) magának partnert vagy párt. Úgy tapasztalom, nagyjából 10 százalékos az aránya a tartósan szingli férfiaknak. Egy részük panaszkodik a helyzetére, néhányan pedig ezt az életformát választották. Az egyedülálló nők aránya kicsivel magasabb, cirka 15-20 százalékra saccolnám. Ezt az arányt az elvált, egyedül élő anyukák növelik magasabbra a férfiakénál. Olyanok, akinek már esze ágában nincs párt keresni. A siránkozó facér nők aránya nem több, mint a pasiké.

Harminc éves korig még reménykedve aggodalmaskodnak a szinglik, majd idővel ez átcsap a depressziós verzióba, amikor elmerülnek a teljes önsajnálatban. Lényegében, önmaguk gerjesztik a negatív hullámokat, teremtik a rossz helyzeteket, melyek után még többet sopánkodhatnak. Szinte életformájukká válik a elégedetlenkedés. 😞

A szinglik mindkét oldalon egyaránt panaszkodnak. De nézzünk meg más emberi helyzeteket is, ne csupán a párkeresést. Ekkor kiderül, az emberek egy része "okleveles" panaszkodó. Egyesek bármilyen területen képesek a sötétséget látni a fény helyett. Már kiskorukban is, mindig másban keresik a hibát, soha nem önmagukban! - Béna ez a labda! Pocsék ez a homok, ebből nem lehet várat építeni! Rossz ez a kerékpár, evvel lehetetlenség kétkeréken menni! Veled nem lehet pingpongozni, mert rosszul ütöd! XY-nal nem lehet együtt játszani, inkább hazamegyek! Nem érti tanár úr/nő, ezt nem lehet megcsinálni! Nem érted apa/anya ezt én nem tudom, nekem ez nem megy! Hülye ez a telefon! Sz.r ez a számítógép... Béna ez a film... mozi... pláza... autó... lakás... munkahely... nő... férfi...

Bezzeg másoknak, milyen jó! Nekik, milyen könnyű! Nekik mindig szerencséjük van! Ők mázlisták!

Nem nehéz normális nőt vagy normális férfit találni! Hozzád illőt, már nehezebb! Persze, az sem lehetetlen!

A legtöbb facér nyavalygó nincs tisztában az ismerkedés alapszabályával! Nincs álomszerű, rózsaszínű felhőkkel tarkított szerelem! Nem csap beléd a villám, nem hasít senkibe a megvilágosodás, amikor meglát valakit. Vonzódást lehet érezni külső megjelenés vagy gesztus alapján, sőt, a másik gondolataira is rá lehet hangolódni. Ekkor kommunikálni kell a másikkal, ez alapján rájövünk, neki is vannak-e hasonló érzései velünk kapcsolatban. Ha kölcsönös szimpátia, akkor lehet ismerkedni, barátkozni. (randizni) Igazából szerelemnek azt nevezzük, amikor ráébrednek jobb együtt, mint egymás nélkül. Amikor hiányérzetünk van, ha nem vagyunk együtt. Amikor annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy már nem kell más csak ő.

(A magyar nyelvben nehéz kifejezni, vannak népcsoportok, ahol a szerelemre több szavuk is van. Hiszen több szintje van a szerelemnek.)

A legtöbb pár nem is él meg világmegváltó, világrengető, versbeillő szerelmi kapcsolatot, egyszerűen összesodorta őket az élet, de jobb együtt, mint külön.

A szingliknél legtöbb esetben bekavarnak a hatalmas igényeik, a nagy elképzeléseik, a gigantikus szexuális fantáziáik. És ez, mindkét nemre igaz! Velük ellentétben a partnerrel rendelkezőkre igen jellemző, hogy tudnak kompromisszumokat kötni az élettel, a sorsukkal és a partnerükkel kapcsolatban. Az élet nem tökéletes, a nő nem tökéletes, a férfi nem tökéletes, de meglehet látni bennük a szépet és a jót.

Kedves incelek, tartósan szinglik! Kellemes panaszkodást!

Aki pedig nem szeretne az maradni, hát lépjen a cél érdekében és ott kezdje a változást, ahol a legfontosabb, önmagában!

Az előttem hozzászóló kiválóan leírta mindazt, ami miatt pl. én nem is nevezném incelnek a jelenleg incelnek titulált emberek nagy részét. Olyan ez, mint a #metoo: elég hamar elvesztette a valódi jelentőségét.

Szerintem három nagyobb kategóriába kéne sorolni az embereket. Vannak azok, akik saját szabad döntésükből választják az egyedüllétet, vannak azok, akik valóban megérdemlik az incel (involuntary celibate) kifejezést, mert valóban próbálkoznak, és valóban tesznek valamit a magányosságuk ellen, csak éppenséggel nem jön össze nekik semmi ilyen-olyan (pl. testi) okból, és vannak azok, akik csak a sült galambot várják a szájukba hullani, aztán siránkoznak, hogy miért nem kopogtat az ajtajukon a világ legszebb és legokosabb nője. Utóbbi miért érdemelje meg azt a megnevezést, aminek eleve azt kellene sugallnia, hogy önhibáján kívül került ilyen helyzetbe, és cseppet sem tehet a saját szerencsétlenségéről?