Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, kifejtenétek részletesebben, hogy mit jelent az nálatok, hogy egy férfi tud dugni?
Van köztünk egy alapvető testi és szellemi vonzalom, így mindketten örömmel adjuk át magunkat a másiknak. Ezzel nincs mindenki így (és nincs is ezzel probléma) de én csak olyannal fekszem le és tudnék lefeküdni, akibe szerelmes is vagyok.
Nála a szex nem a "öt percig reszelem, mint egy tüzelő nyúl" szintjén áll, hanem szán időt az előjátékra és az aktus közben is figyel nem csak a saját, de az én élvezetemre is.
Ugyanannyira nyitott a kicsit durvább (de a résztvevők határain belül maradó) szexre, mint a lassabb és érzékibbre, attól függően, hogy milyen hangulatunk van. Nyitott olyan dolgokra, amik mindkét félt izgatják, hiszen az a legfontosabb, hogy élvezzük.
Nem önzőzik azáltal, hogy csak a saját élvezetére gondol és nem erőszakoskodik semmilyen formában.
A másik lényeges dolog, az a kommunikáció. Elmondom neki, hogy én mire vágyom és mire nem, ő elmondja, hogy ő mire vágyik és mire nem és ezek tudtában megyünk ágyba. Ha valami újat szeretne kipróbálni, akkor azt előre elmondja nekem, nem ott hirtelen cselekszik az én tudom nélkül (ez természetesen az én részemről is így van).
Nem várom el, hogy már az első alkalommal király legyen az ágyban (bár a fentiekre még egy szűz srác is oda tud figyelni), de azt elvárom, hogy a már említett kommunikáció segítségével hangolódjunk egymásra. Ha ez nem történik meg, mert mondjuk menthetetlenül eltérő vágyaink vannak, akkor annak a kapcsolatnak sajnos vége, mert a testi összhang is kifejezetten fontos egy hosszútávon is jól működő kapcsolat számára.
/Mellékes, de nekem a "hogy kell jól dugni" kifejezés is annyira ellenszenves./
20/L
Haggyámá! :D A 17 éves azt akarja, hogy cigizés közben töcskölje meg hátulról valami gyökér, aki közben a meccset nézi a tévében! :D
https://www.gyakorikerdesek.hu/szexualitas__heteroszexualita..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!