+30 esetleg +40 +50 szüzek, ti, hogyan èlitek meg, hogy nem voltatok nővel?

"En el nem olvasok 4sornal tobbet"

Akkor mi értelme volt a kérdésnek, ha a kifejtős válaszokra nem vagy kíváncsi? Vagy csak azt vártad 2 sorban siránkozik mindenki, hogy nagyon rossz?

72% én értem amit mondassz, de én nem Te vagyok. Nem azért nem voltam lánnyal soha mint Te... Én együttérzek veled, értem a problémádat, örülök Hogy Te jobban vagy.

De sajnos nekem valószínüleg nem az lenne/lesz a megoldás ami neked volt.

Öszintén én már nem tudom objektíven megítélni a külsömet... Nem hiszem, hogy az velem a legföbb gond.

Jó, a fogaimat egyébként 1 millióból csináltattam meg, de inkább egészségügyi, mintsem esztétikai okokból.

De egy csomó esztétikai "problémámmal" inkább nem kezdek semmit. Szembe megyek a társadalmi elvárásokkal, én úgy szeretném elfogadni magam, ahogy vagyok... Még ha ez nehéz is.

Mindenesetre, ha össze is tudnék jönni egy lánnyal, az még nem oldana meg semmit.

Én alapvetöen kapcsolatra jobban vágyom mint szexre, de még férfiakkal (barátilag) sem tudok nagyon beszélgetni... Kínszenvedés. Évekóta.

Ha szociális helyzetben vagyok, csak azon jár az eszem, hogy hogyan kerülhetnék ki belöle... De ha sokáig egyedül vagyok, akkor szomorú leszek és elkezdek vágyakozni bármilyen társaság után.

De az olyan helyzetet pedig sajnos nem tudom kezelni és ezen változtazni sem tudok... 8 éve próbálom, olykor pszichológusi, orvosi, esetleg gyógyszeres segítséggel. De nem fejlödök.

Az a baj, Hogy valószínüleg elértem a maximumot, ami belölem kihozható. Sajnos ezzel nem vagyok elégedett, pedig ha egy nyomorékhoz, vagy hajléktalanhoz hasonlítom magam, akkor lenne minek örülni... Ez lenne a kulcs a boldogságomhoz. A munkám is fizikailag tönkretett, ha pesszimista vagyok, azt mondom Hogy van még hátra 30-32 évem (ha viszonylag természetes halált halok), azt lehet hogy már nem vergödéssel kéne töltenem, hanem le kéne nyugodnom és értékelnem amim van... Elvégre európába születtem, nem afrikába vagy észak-koreába. Ez is egy szerencse, ebben már sokaknál szerencsésebb vagyok...

Amúgy igen, nálam is próbálkoztak már lányok, még amikor egy fokkal jobb állapotban voltam pszichésen.

Amikor 20 voltam, akkor összejöhettem volna egy csinos 16 éves csajjal, aki sokaknak tetszett... De féltem, hogy mit szólt volna hozzá a családom, meg a lány családja... Mármint a korkülönbséghez. félelem erösebb volt mint a vágy, a testi vágy.

Szerelmes pedig még nem voltam belé... De jobb ha nem a multon kesergek.

Szerintem ez egy média hazugság, hogy a vágyainkért a végsökig küzdeni Kell és akkor elérjük öket... Én igenis feladom ezt a dolgot és akkor máris egyel kevesebb negatív csalódás érhet a jövöben.

Természetesen elfogadom az álláspontodat, ha így gondolod. Én amúgy is általánosságban írtam. A legtöbb férfinél ez a helyzet amit írtam. Nálad lehet nem.

Ettől függetlenül pár vélemény, ha megengeded:

"Amikor 20 voltam, akkor összejöhettem volna egy csinos 16 éves csajjal, aki sokaknak tetszett... De féltem, hogy mit szólt volna hozzá a családom, meg a lány családja..."

Ez a szitu ismerős. Ebből magamra ismertem. Tudod, nekem a szüleim elváltak 13 éves koromban és nem alakult ki velük megfelelő érzelmi kapocs. 6 évig pereskedtek egymással. És ez olyan nyomott hagyott bennem, hogy azért sem mertem ismerkedni, mert cikinek éreztem, hogy érzelmeket lássanak rajtam a szüleim. Féltem mit szólnának a lányhoz. Próbáltam előttük érzelemmentes kemény embernek mutatni magam.

"Szerelmes pedig még nem voltam belé..."

Ez a szitu is ismerős. Most a saját esetemet mondom, de én nekem volt olyan, hogy tetszett az adott lány (és én is neki), de mivel nem volt önbizalmam, meg féltem érzelmeket kimutatni, bemagyaráztam magamnak, hogy áhh nem is tetszik a lány. Meg hogy mi van, ha nem működik a kapcsolat és akkor megbántom a lányt? Ilyenek voltak bennem. Ismerősök mondogatták nekem, hogy de legalább próbáljam meg, aztán ha nem működik, akkor max megmondom neki, hogy nem érzek szerelmet. De én hajthatatlan voltam, hogy ha most rögtön nem érzem az igaz szerelmet, akkor inkább meg sem próbálom vele. Utólag bánom az ilyen eseteket.

"Szerintem ez egy média hazugság, hogy a vágyainkért a végsökig küzdeni Kell és akkor elérjük öket... Én igenis feladom ezt a dolgot és akkor máris egyel kevesebb negatív csalódás érhet a jövöben."

Ne vedd bántásnak, nem azért mondom, szimplán az én teóriámat szeretném erről kifejteni az én meglátásom szerint. Persze Te gondolhatod másként.

Ez egy védekezési mechanizmus. Nem arra koncentrálsz, hogy boldog is lehetnél, hanem arra, hogy ne érjen csalódás. De egyik nincs a másik nélkül. Ha nincs a boldogságra lehetőség, akkor nem lehet csalódás sem, de ha csalódás nincs, akkor boldogság sem lehet. A kettő lehetősége együtt jár. Próbálod magad megvédeni a csalódástól, de ezzel elveszed magadtól a boldogság lehetőségét is. Viszont azzal, hogy véded magad a csalódástól, így sem lehetsz boldog, mert ott van benned a magány érzése.

Ne értsd félre, nem elemezgetés volt a célom most, én csak a meglátásomat írtam le.