Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit tennétek a helyemben? Hogy oldanátok ezt meg?
Figyelt kérdés
Előre is elnézést ha egy cseppet hosszú lesz. A barátnőmmel 11 hónapja vagyunk együtt, vannak próbálkozások a szexre de sosem sikerül. Volt előttem egy bár rövid de durva kapcsolata ahol a srác erőszakos volt vele, fájdalmat okozott neki. Ő lényegében velem “megcsalta” pedig csak csókolóztunk, sokat beszélgettünk, én meghallgattam és majdnem mindenről tudtam. Bár nehezen tudta elrejteni a fiolytigatás és hasonlók nyomait. Űgy lett belőle, de kimenekítettem a kapcsolatból. Minden próbálkozásunk a szexre úgy néz ki hogy vagy ő meglát törülközőben vagy boxerben vagy ilyesmi odajön és csókolózni kezdünk (általában már ő is fehérneműben van). Mindig érzem hogy élvezi, hogy nedvesedik a bugyija. Elkezdem a nyakát majd a válát gyengéden csókolgatni, picit szivogatni (de nem úgy hogy nyomot hagy) majd a kulcscsontjára térek ilyenkor érzem hogy már picit elkezd gyorsulni a lélegzése, majd megpróbálom lehúzni a melltartó párntját, ott megfogja a kezem és gyengéden megállít. Mikor beszélgetünk erről akkor mindig azt mondja hogy belátja hogy nagyon élvezni, de ott bejönnek a gátlásai/ félelmei. És azt mondta hogy most bátorságot gyűjt és elmonda mert úgy érzi fontos lehet hogy azóta magának (maszti közben) sem tudott elmenni mert mindig megáll. Ti mit gondoltok? Mit tennétek? 22F (20 lány)
Az utolsó kérdésre válaszolva, hogy én mit tennék, hát én szakítanék.
2020. febr. 26. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
3/18 anonim válasza:
Szereted, ugye?
Akkor egyelőre mondj le a szexről. Traumán esett át, rossz élményei vannak, fel kell épülnie.
Légy óvatos és fokozatos, hagyd hogy ő diktálja a tempót.
2020. febr. 26. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
4/18 A kérdező kommentje:
De én nem otthagyni akarom hanem segíteni neki!!!
2020. febr. 26. 21:32
5/18 anonim válasza:
türelem...ezzel segíthetsz pillanatnyilag a legtöbbet. adj némi lefutást az elődtörténetnek,addig pedig maradj annál amit eddig csináltál. viszont addig is adhatna neked valamit néha,kézi levezetést,orált... persze ha ezektől nem ódzkodik
2020. febr. 26. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
6/18 anonim válasza:
Szerintem a legjobb,amit tehetsz, az az,hogy elküldöd szakemberhez.
Komolyan, az ilyen traumák súlyos problémákat okozhatnak a későbbiekben. Nyilván, ehhez is hatalmas erő kell, de miután meg van az első lépés, onnan már könnyebb lesz.
A legjobbakat kívánom nektek!
2020. febr. 26. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
7/18 A kérdező kommentje:
Kedves #5 nem igazán szeretné csinálni, de azt mondta ha nekem örömet okoz megteszi (az exe folyton “sz*patta). Viszont én saját élvezetemből nem akarom ráerőszakolni a dolgot
2020. febr. 26. 21:51
8/18 anonim válasza:
Szerintem meg szűz, csak mivel előadta neked a nagy sztorikat az erőszakos pasijairól, már nem mondhatja meg, hogy nem is volt még pasival
2020. febr. 26. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
9/18 anonim válasza:
Embert próbáló türelem,s most nem egy két hétről beszélek.
Hagyd hogy az ő tempója,ritmusa szerint haladjatok. Észre sem fogod venni.De minden egyes intim pillanat után tesztek egy lépést előre.
Az olvasottak alapján,egy türelmes,toleráns,értelmes ember vagy. Ha igazán szereted,és valóban segíteni szeretnél.Akkor innentől kezdve,minden a türelmeden múlik.
2020. febr. 26. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
10/18 anonim válasza:
nos,így már érthető... az előd nyomai gondolom nem múlnak könnyen. volt egy jó ötlet fentebb,a szakember segítsége. talán érdemes lenne megfontolni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!