Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vonzódhatott hozzám vagy csak sima baráti ragaszkodás?
Egy korombeli sráccal még nagyon kis korunkban lettünk igazán jóban, mindig együtt voltunk, mindent megbeszéltünk, serdülőkor volt ennek nagy része, és többször láttam hogy legelteti a szemét a melleimen, állandóan tőlem kért mindent.Sajnos középsuliban összevesztünk, mert kibeszélt. Később ki szerettem volna békülni, de ő már nem akart. Úgy vettem hogy akkor ő ezt a kapcsolatot ténylegesen lezárta. Erre a szalagavatónkon is árgus szemekkel bámult, kérdezősködött utánam, sőt most valahogy az is tudomására jutott hogy melyik egyetemre járok. Ha nem akart annak idején velem békülni azaz gondolom én nem érdeklem, akkor miért szaglászik utánam?
19/L
Gyerekek vagytok még...az emberi érzelmek meg sokshor egy tapasztalt felnőtt számára is túl komplexek.
Minden bizonnyal érez valamit irántad, de lehet még ő se tudja, hogy mit is? Hogy mit akar tőled...
Biztos, hogy még most is kattog ratjad néha az agya, meg az is elég valószínű hogy szívesen megdugna.
Persze férfinál ez utóbbi sem jelenti azt, hogy szeret, csak azt hogy szexuálisan kívánatos vagy neki. Férfi számára szórakoztató tud lenni az is, ha sikerül felszednie és megdugnia olyan csajt, akire korábban valami miatt neheztelt, majd utána kidobhatja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!