Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miert akarjak a pasik gumi nelkul?
"Most nem azért, de kapcsolatban minek gumi? Ezer más mód is van a védekezésre."
Mondjuk mert az egyetlen olyan védekezési mód, ami van olyan biztonságos számomra, mint a gumi, ez kizárva? Talán azért.
10 éve tartó párkapcsolatban élek, régen szedtem fogamzásgátlót, de ahogy született egy gyerekünk, onnantól fogva nem tudom szedni, mert minden bajom volt tőle, holott korábban sosem, a végén már 2 hetente orvoshoz jártam, ahogy abbahagytam a szedését, úgy ezek a problémák megszűntek, tehát egyértelműen a fog. gátló okozta. És köszönöm szépen a többi fog. gátló módszerből meg a használatuk és a hatékonyságuk, illetve az áruk miatt nem kérek.
Nekem fontosabb az, hogy amivel védekezem, az teljesen megbízható legyen, mivel nem akarunk több gyereket és minden más szempontból kényelmes legyen. Tehát mi gumizunk. Egy már 10 éves kapcsolatban is. Sem nekem, sem a páromnak nem jelent ez gondot.
# 14
Egy nő pont ugyanennyi erővel mondhatja, hogy azért van az a "tetves óvszer", hogy a farkatokra húzzátok.
Szerintem a lényeg az, hogy értelmes, egymást szerető pároknál a felelősségteljes fogamzásgátlás számukra megfelelő módszerének a kiválasztása megbeszélés kérdése, alkalmi kapcsolat óvszer nélkül meg mindenkinek orosz rulett, annyi golyóval, ahányat ő akár tudatosan, akár ész nélkül bevállal.
"Spirálról nem hallottál? Amúgy meg, a gumi sem véd jobban, mint a tabi, vagy a spirál, hisz 100%-os védekezési mód nincs. És gumival nem is olyan jó a szex."
De, hallottam spirálról, meg azt is, hogy hányan esnek mellette teherbe, pedig ott aztán a spirál maga végzi a dolgát, míg az óvszerhasználatnál, fog. gátló szedésénél sok múlik a használóján is, illetve nekem gondot jelentene az, hogy valami idegen dolog ott folyamatosan fent van, plusz ugye orvoshoz kell vele járni, és ha ugye netán mégis összejön spirál mellette a terhesség, akkor hallottál már arról, hogy ott akkor mi van? Na én ebből köszönöm nem kérek!
Amúgy meg miért ne védene a gumi megfelelően? 12 éve élek nemi életet, ebből összességében kb. 6 évig szedtem fog. gátlót, a maradék 6 évben gumival védekeztem, plusz ugye mikor a fog. gátló mellett kellett a kiegészítő védekezés, akkor is gumi volt és képzeld, soha nem lettem mellette terhes, mondjuk az is igaz, hogy az aktus legelejétől fogva használjuk és még soha nem szakadt ki egy sem! Tehát akkor miről is beszélünk?
És gumival nem olyan jó a szex? Nekem azzal is tökéletes élvezet, a páromnak egyaránt, mert nem azon rinyálunk, hogy most van-e a páromon vagy nincs, hanem azt nézzük, hogy nem leszek így terhes, mert nem akarunk több gyereket jelen állás szerint.
Szóval képzeld, nekünk így jó! És hogy neked nem, az meg engem marhára nem érdekel, mert szerencsére nem veled élem a nemi életemet!:D
"Most ezért nagyon le fognak a kedves férfiak pontozni, de azt ugye tudtátok, hogy van férfi fogamzásgátló tabletta is :D?"
És te azt tudtad, hogy Magyarországon jelenleg ilyen nincs forgalomban? Tehát megint csak miről is beszélsz?:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!