Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon kiábrándult belőlem? Történet lent, de ne nevessetek ki, léci.
Figyelt kérdés
18/L vagyok, még nem volt komoly kapcsolatom, de most járok egy 20 éves sráccal 1 hónapja és tegnap olyan történt, ami miatt lehet hogy végleg megundorodott tőlem. Most lett volna az első együttlétünk (és mindketten szűzek), náluk voltam, a szülei színházba mentek. Pettingeltünk (máskor is szoktunk már), aztán azt a pózt kezdtük volna, amikor a fiú hanyatt fekszik az ágyon, én pedig ráülök lovagló pózban úgy, hogy nem szembe, hanem ő a hátam mögött van. Na itt történt egy kis gixer. Nem tudom hogy hol mikor, de felfáztam és már délután felé is fájt a hasam. Többször voltam wc-n, de nem sikerült semmi. Este náluk pettingelés közben is nagyon fájt a hasam és ki kellett mennem wc-re, de itt sem sikerült semmi, akárhogy is erőlködtem. Az estét nem akartam tönkre tenni és igazán vágytam én is rá. De mikor ő hanyatt feküdt abban a bizonyos pozícióban, és én fölé léptem, majd kezdtem volna leguggolni, akkor hirtelen kijött az, ami a wc-n nem sikerült. Nagyon hirtelen, nem éreztem magamban semmi előzményt, és nem is tudtam megállítani. Így mivel fel is voltam fázva, nagyon híg volt a cucc, és gyakorlatilag a barátom mellkasán és nemi szervén, meg körülötte az ágyon landolt. :( Rögtön félre is ugrottam, bár ekkor már neki mindegy volt, ekkor már nem jött belőlem hátul semmi, kiszaladtam a wc-be és ott még vagy fél órán keresztül több hullámban rám jött a wc-zés, de alig mertem kijönni utána a helyiségből. Míg bent voltam, az is nagyon rossz érzés volt, sírtam is…. mikor kijöttem akkor is sírtam a történtek miatt. Ő lefürdött közben, az ágyneműt is elvitte mosóba, de azt mondta nekem, hogy most jobb lesz ha elmegyek. Nem volt durva, egyáltalán. Csak úgy volt, hogy megtörténik a dolog és este még megyünk ismerősökkel beülünk valahová. Mondta, hogy majd kitalál valamit, mert este nem megy el, és én se mentem, mert nekem is iszonyat rossz kedvem volt. Azt mondta, hogy kiment, de most hagyjam….. meg hogy ma majd keres. De nem hívott fel. Most próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva. Ilyen ritkán szokott lenni, talán 1-2-szer volt ilyen eddig összesen. :(((((( De most ez szerintetek azt jelenti, hogy végleg megundorodott tőlem?? Mikor az eset történt, azonnal lelankadt a fütyköse, de meg is értem, nekem is elment a kedvem mindentől. Szóval szerintetek mi lesz most?2009. jún. 6. 19:05
41/57 anonim 



válasza:





Nagyon örülök, hogy végülis jelentkezett, és én is azt mondom, hogy ne nagyon beszélj róla, csak annyit mondj, hogy beteg voltál, de már jobban vagy, és több szót ne ejtsetek róla, hanem felejtsétek el. :)
De szerintem még ne ugorjatok rögtön fejest az ágyba :)
42/57 anonim 



válasza:





Fú hát engem ez elég kemény sokként érne... Ha olyan valakivel történne a dolog, akivel régóta együtt vagyunk és jól ismerjük egymást, mély a kapcsolatunk, talán nem okozna akkora problémát, max egy-két szexmentes hét... De egy rövidebb ideje tartónál hát esélyes, hogy elmenne a kedvem, tudom, nem szép dolog, meg embere is válogatja valszeg..
43/57 anonim 



válasza:





Én elásnám magam a helyedben az tuti! Mi van ha elmondja valakinek?? Jézusom ez nagyon durva!!! :S
Egyébként igazuk van a többieknek és ha szeret nem fog elhagyni bár az 1 hónap elég kevés idő... :S fel a fejjel
44/57 anonim 



válasza:





Oké, tényleg ciki egy eset, de annyira nem, hogy ne bírja ki egy stabil kapcsolat.
Hogy vagytok azóta? Kibékültetek?
45/57 anonim 



válasza:





Megdumáltátok?Hol tart az ügy? belegondoltam a dologba,mi már évek óta együtt vagyunk tuti kibirná a kapcsolatunk.De egy fiatal szűz kapcsolatban...ezért tuti szeremcsés vagy és tutira fontos vagy a párodnak,ha ezt kibirja a kapcsolatotok!!!Sok sikert!És írj!
46/57 anonim 



válasza:





Bárkivel előfordulhatott volna. Ezen ne emészd magadat. Ha szeret akkor elfogadja, hogy ez egy emberi dolog. Ő is lehet egyszer beteg. Amúgy ha vigasztal én 17éves fejjel bepisiltem, annyira kellett. Eleinte engem is bántott, aztán a barátommal, jót röhögünk rajta azóta is. Fel a fejjel.
47/57 anonim 



válasza:





Most tudom hogy én leszek a kretén,de ha látod nem hajlik a folytatásra,végső próbaként ajánld fel hogy most ő rád...igen gusztustalan,de így hivatkozhatsz arra hogy te véletlenül csináltad,de ha egyenlíteni akar megengeded mert fontos.Ki hogy fogja fel persze.ha ő kibírta te is kibírnád,és tiszta lappal mehet tovább.
48/57 anonim 



válasza:





Áááh, sztem ezzel pont az ellenkezőjét bizonyítaná, így már tényleg azt hinné a srác, h vmi olyat szerető lánnyal van dolga.
49/57 anonim 



válasza:





Ááá, ezt felejtsd el, csak tovább rontana a helyzeten.. :/
50/57 anonim válasza:
hááát biztos nem a kaki szexet kedveli XD XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!