Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Titeket nem keserít el, hogy a mai világban a fiatalok döntő többségének mindössze ennyi a nemiség?
Számomra érthetetlen...nem kell bemutatnom a helyzetet, a tv-ből, újságokból, internetről, egy buszon elcsípett párbeszédből is kiderül, hogy sok embernek a szexualitás csak egy ösztön, amit ki kell élni. Számtalanszor tapasztaltam, hogy az embernek csak "dugni akarnak egy jót", sem hogy egy tartalmas, szeretetteljes kapcsolatra vágynának. Valahogy nem áll kapcsolatban a szerelem és a szex. Olyan alpárian, üresen, állatiasan jegyezte meg egy srác a múltkor a buszmegállóban, hogy "szopatnám, tolnám s*ggbe, szájba..". Rémes volt hallgatni.
Én is a mai fiatalok közé tartozom, van párom (8 hónapja), de el sem tudom képzelni hogy sok ember hogy élhet így...
Lehet hogy túl elvont vagyok, de nem érdekel, a barátom így szeret.
Nálam a vágyakat, a szexualitást a barátom váltotta ki belőlem, egy csók, ölelkezés beindít, elkezdek rá vágyni, boldogságot érzek, mikor minden ruhadarabomtól megszabadít, közben összecsókol, én is kimutatom, hogy vágyom rá, elcsábítom, kényeztetem, és nem arról szól ez az egész dolog, hogy na de jó, most szexelek egyet, hanem annyira kívánom Őt, és ez hoz ki mindent...
Sokaknak személytelen a szex.
A másik, meg amiért nem is tudom, hogy szomorkodjak, vagy csak elképedjek, hogy mennyire hülyék és érzéketlenek az emberek, ez a másik dolog meg az irreális és értelmetlen elvárások a másik nem testével kapcsolatban...a sok fiú és férfi, akik szinte pánikolnak, mert mi van, ha "túl kicsi", mert szőrös a lába vagy a feneke, a sok lány/nő, akik szoronganak és gátlásosak, mert kicsi a cici, vagy nagyok a szeméremajkak, nem kerek a feneke, stb stb...Ja, meg a kedvencem, hogy "van puncipukim. Ciki?"
Hát könyörgöm!!! Ilyen NINCS! A párjának ő a legszebb! Ha én szeretem a páromat, és több érzés szorult belém, mint egy hangyába, akkor szeretem minden egyes porcikáját, tetszik, hisz ezért vagyok vele! Ha meg már eljutottam vele a szexig, az azért van mert megismertem, és tudom hogy igazán szeret és értelmes, jó érzésű! Akkor meg?
Egyszerűen nonszensz. Nem az a lényege egy kapcsolatnak, hogy úgy szeretjük a másikat ahogy van, elengedjük magunkat és élvezzük az életet?
Komolyan mondom, huszonéves emberek mintha nem egészen nőttek volna fel sem a szexhez, sem az élethez...
Ti nem gondoltatok még ilyesmire?
Mintha a szex csak annyiból állna, hogy ki-be jár a pénisz a hüvelyben. Hát hol marad a petting szépsége, az öröm, amikor látom a másikat totál rámizgulva, a csókok érzése a nyakamon, az ölelkezve ringatózás? Miért azt kérdezik meg a pasik egymástól, hogy "na, mész a csajodhoz? lesz digi-dugi egész nap, mi?" A lányok miért beszélik meg pont azt, hogy mekkora a barátjuknak?
Annyira durva ez szerintem..(Most persze ne gondoljátok, hogy mi a barátommal elmaradott, középkori nézeteket vallunk a párkapcsolatról, imádjuk a szexet, szájjal is, mindenféle pózban, adok magamra, figyelek mindenre.)
Ezt most olyan jól esett kiírni magamból...
19/l
még rá is tesz egy lapáttal*
javítva
„Most amúgy nem értem miért támadtok így a kérdezőnek. Bizonyára nem akart rosszat, nem tudom miért vagytok így kiakadva. „
-Nem mondom,hogy rossz szándékú,csak azt mondom túlzó ,szentimentális ,írásai hencegőnek tűnnek!
”Ezek a kérdések mind mind azt mutatják, hogy valami nagy baj van a mai felvilágosítással, és a szexuális értékrenddel.”
-Ne haragudj,ha a gyakori kérdésekből akarsz átlagot vonni,akkor azt láthatod,hogy a tinik bzni akarnak,az emberek azt hisztik mindennap UFÓ-k figyelik meg őket és a fél ország kiíraná a zsidókat!
„ És sok szülő meg sem neveli rendesen a gyerekét, nem is foglalkoznak velük. és csodálkozunk, ha félig meztelen képeket raknak fel magukról. „
-Rohadtúl nem vettem észre,hogy erről regélt volna a kérdező!
”Nekem eszembe sem jutott volna 13 évesen ,hogy egy idősebb pasival járjak össze. Ma meg...csak nézzük meg mi folyik a discokban. És nem h.ülyeség , meg csak sztereotípia. A sulinkban nem egyszer hallottam ilyen 15 évesektől,hogy azon röhögtek hogy voltak beb@đzva a hétvégén, meg mennyit hánytak a piától. És ezen nevetgéltek. Valami nagyon ellett cseszve. És ez a társadalom, a média butítása még csak is tesz egy lapáttal, meg a technológia gyors iramú fejlődése sem volt épp kedvező.”
Ja,hallottad,hogy két tizenéves a berugásán röhögcsélt (amúgy ez,hogy jön a témához? A kérdező nem a fiatalokról,hanem az átlag emberekről beszélt,pláne nem az ivászatról vagy a disco kultúráról) ,de azért szerinted nem általánosítás,hogy az a két fiatal akikről beszéltél meg úgy átlagban is 15 évesen 20 évesekre nyomulnak partyban? Berugtak! De nem érzelem nélkül keféltek…. Te se vagy racionális ,csak az érzelmeid vezérelnek ,mint a kérdezőt!
"-Nem mondom,hogy rossz szándékú,csak azt mondom túlzó ,szentimentális ,írásai hencegőnek tűnnek! "
Írt ilyet? Ezt csak a válaszadók többsége látja a szövegbe bele. Valójában nics is így.
"-Ne haragudj,ha a gyakori kérdésekből akarsz átlagot vonni,akkor azt láthatod,hogy a tinik bzni akarnak,az emberek azt hisztik mindennap UFÓ-k figyelik meg őket és a fél ország kiíraná a zsidókat! "
Ne haragudj, de a filmek is általában az életből kiragadott problémákból merítenek ötleteket.
És amiket ide írnak, az bizony a valóság. És sajnos én is ezt látom. Mikor 9 évesen úgy viselkedik a kislány, hogy már azt hiszi ő a hercegnő, (anya dolgozik ilyen helyen tudja mi van), meg a táskát úgy fogja mint egy plázacica, meg festegeti magát, szoknyát visel.
Meg általános iskolások miniszoknyában, cigivel a kezükben , lenézően nézegetik kritizálják az embereket. (Nem egyszer voltam én is az áldozat).
Amikor én voltam gyerek nem voltak ilyenek még. , Nem volt az olyan rég 19 éves vagyok. Egyik választ is én írtam a 2.oldalon van.
16.02-es az. olvasd el azt is.
"Ja,hallottad,hogy két tizenéves a berugásán röhögcsélt (amúgy ez,hogy jön a témához? A kérdező nem a fiatalokról,hanem az átlag emberekről beszélt,pláne nem az ivászatról vagy a disco kultúráról) ,de azért szerinted nem általánosítás,hogy az a két fiatal akikről beszéltél meg úgy átlagban is 15 évesen 20 évesekre nyomulnak partyban? Berugtak! De nem érzelem nélkül keféltek…. Te se vagy racionális ,csak az érzelmeid vezérelnek ,mint a kérdezőt!"
Te meg nagyon ítélkezős lehetsz. Fáj valamid? Akkor sajnálom. Ne itt vezesd le.
A probléma adva van, csak nézz körül.
Berúgtak. Biztosan. Viszont a határt sosem látják, pedig az is adva van, csak van aki átlépi van aki nem. Az utóbbi az általában okosabb. Nem kell mindig berúgni ahhoz, hogy szórakozzunk.
De bizony a fiatalok is benne vannak a kérdésben. De mindegy is.
Nem mindig az eszünkre kell hagyatkozni, az érzések is legalább olyan fontosak , mint az ész, és a logika.Egyensúly kell.
"Írt ilyet? Ezt csak a válaszadók többsége látja a szövegbe bele"
-Úgyérted írta-e hogy hencegő vagyok? Természetesen nem! Viszont ,mint mondtam "írása annak tűnik"!
"Ne haragudj, de a filmek is általában az életből kiragadott problémákból merítenek ötleteket.
És amiket ide írnak, az bizony a valóság. "
-Azt mondtam ne azonosítsd az embereket azzal ,amit a Gyakori kérdéseken olvasol! Erre ellenérvként,hogy jönnek ide a filmek? Igen a filmek valósproblémákról is szólhatnak! De hogy következik abból az ide,hogy igaz-e amiket a/mi fórumozók ide írunak/írunk?
"Mikor 9 évesen úgy viselkedik a kislány, hogy már azt hiszi ő a hercegnő"
-először azt írtad nekem,hogy a 15 évesekre is igenis kitért a kérdező a kérdésében,mire azt feleltem szerintem pedig nem! Dehogy most azt mondom tényleg elkanyarodtál remélem nem sértődszmeg! A kérdező azt állítja a fiatalok döntő töbségének annyi a nemiség,hogy kuki ki-be! Az álltalan ismert legtöbbet emberekkel lefekvő lánynak is jelent valamit a sex,vigaszt érintést miegymást... A kérdezőnek fogalma sincs a világról vagy a fiatalokról ,csak azt tudja szajkózni ő mennyire örömét leli a sexben másnak ez mért nem megy? Vagy kifogásolja,ha fiatalok az mondják "de megdugnám azt a csajt"! Szerinte aki így beszél az csak is igénytelen bszógép lehet! Szerintem meg nem!
"Te meg nagyon ítélkezős lehetsz"
-csak arra reagálok ,amit leírtak! Nem vagyok itélkezős,de ebbe a személyeskedő csapdába inkább nem is lépnék!
"Fáj valamid? "
-Egyenlőre ez a beszólásod fájt! Ha nem tudsz értelmesen beszélni,nem kínzom magam,kikapcsolom a gépet és olvasok valamit!
"De bizony a fiatalok is benne vannak a kérdésben. De mindegy is"
Ők is belesorolhatók a kérdezett halmazba,de nem kifejezetten a téged sértegető fiatal korosztályról kérdeztek! Beszélhetsz persze erről is! Szerintem a fiatalokat sem kéne temetni,elég rossz látni az álltalánosító erkölcscsőszöket!
"Nem mindig az eszünkre kell hagyatkozni, az érzések is legalább olyan fontosak , mint az ész, és a logika"
-viszont milyen jó,amikor valakiben túláradó negatív előitéletek és érzések vannak a társadalommal kapcsolatban és jön egy ember és egy kicsit lehűt,hogy nyugodjmeg nincs veszme semmi!?
"Úgyérted írta-e hogy hencegő vagyok? Természetesen nem! Viszont ,mint mondtam "írása annak tűnik"! "
Jó legyen. Ezt a kérdező tudná megmondani, vagy ha személyesen is ismernénk.
"Azt mondtam ne azonosítsd az embereket azzal ,amit a Gyakori kérdéseken olvasol! Erre ellenérvként,hogy jönnek ide a filmek? Igen a filmek valósproblémákról is szólhatnak! De hogy következik abból az ide,hogy igaz-e amiket a/mi fórumozók ide írunak/írunk? "
Úgy, hogy biztos nem csak kitalálják a dolgokat. A saját életükből merítenek problémákat. És nem egy kérdés volt ,hogy ciki-e ha.... De mindegy , nem itt net-en kell szétnézni, mert ha így lenne akkor én sem állítanám azt, hogy a mai fiatalsággal gond van. Több helyen is szétnéztem, (nem interneten) és biztos vagyok benne, hogy ez még csak rosszabb lesz és nem jobb. De mindig akadnak kivételek.
"Egyenlőre ez a beszólásod fájt! Ha nem tudsz értelmesen beszélni,nem kínzom magam,kikapcsolom a gépet és olvasok valamit! "
Ilyenkor mi bajod van?
CSak elkell gondolkozni a dolgokon. Hát igaz, ha már másba nem tudunk akkor kössünk bele az írásba.
"Ők is belesorolhatók a kérdezett halmazba,de nem kifejezetten a téged sértegető fiatal korosztályról kérdeztek! Beszélhetsz persze erről is! Szerintem a fiatalokat sem kéne temetni,elég rossz látni az álltalánosító erkölcscsőszöket! "
Ja, mert bizonyára a pedomaci.hu oldal is azért jött létre, mert a mai tini lányokkal minden olyan " rendben van".
"Szerintem a fiatalokat sem kéne temetni,elég rossz látni az álltalánosító erkölcscsőszöket! "
Itt most csak a másik (rosszabbik ) oldalról nézzük a dolgokat. Nem zárja ki a többi lehetőséget, hogy vannak akik normálisak tudnak lenni a mai világban.
"-viszont milyen jó,amikor valakiben túláradó negatív előitéletek és érzések vannak a társadalommal kapcsolatban és jön egy ember és egy kicsit lehűt,hogy nyugodjmeg nincs veszme semmi!?"
Ha már előítéletekről beszélünk , ugyanúgy te is az vagy, a kérdezővel szemben. Semmivel sem vagyok több, se kevesebb, de abban biztos vagyok, hogy nem csak úgy állítok dolgokat... Persze ehhez csak személyes tapasztalatok szükségesek, amikből van bőven.
Ja tudom, most hogy jön ez ide? Bocs, már a kérdésre válaszoltunk, próbálom a gondolataimat kiegészíteni, nem gondoltam,hogy ez is ilyen nagy gond.
Jol van nem kell illemorat tartani, attol meg nem fogsz ertelmesebbnek tunni, nem igy kell leplezni, h hulyesegeket hordasz ossze.
Ha csak az idopontokat nezed meg, lathatod, h egymastol fuggetlenek a velemenyek.
Talan szerinted nem azert jott ide, h jatsza a fejet?
Ha nem akkor minek tesz fel egy ilyen kerdest?
Eleg egyertelmu, h azt varta, h majd szepen megdicserik, h milyen erett okos kislany aztan ez meg elegge szanalmas es ezt nem csak en erzem igy.
De ha te maskepp gondolod, tessek dicserd meg plusz simogasd meg a buksijat!
Ha nem akkor minek tesz fel ilyen egyertelmu kerdest?
"ol van nem kell illemorat tartani, attol meg nem fogsz ertelmesebbnek tunni, nem igy kell leplezni, h hulyesegeket hordasz ossze. '"
Ha nekem írtad akkor válaszolok.
Kérdésre és válaszokra írok kommentet, ha nem tetszik ez van. Ha neked okoskodás a saját vélemény kifejtése akkor legyen az, ha meg itt tartunk akkor mindenki okoskodik itt, aki kommentet ír. Te is, meg a másik..
"Talan szerinted nem azert jott ide, h jatsza a fejet?
Ha nem akkor minek tesz fel egy ilyen kerdest? "
Nem tudom.Én már írtam úgy ki kérdést, hogy kíváncsi voltam mások hogy látják a dolgokat. De az is úgy tűnt, hogy csak dicsekedni szeretnék vele pedig amúgy eszem ágában sem volt azért kiírni, hogy dícséretet kapjak. Ahhoz képest megtanultam,hogy ide mégegyszer kérdést nem fogok kiírni.
"De ha te maskepp gondolod, tessek dicserd meg plusz simogasd meg a buksijat!
"
Csak a véleményét írom le, ilyet nem teszek egy kérdés kiírójával sem.
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!