Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ettől könnyen kaphatónak tünnék?
Van egy srác aki nagyon tetszik. Ha az első randin lefeküdnék vele, akkor könnyen kaphatóvá válhatók a számára. Amúgy soha nem szoktam első randin lefeküdni senkivel, csak 3 két után, de ez a srác megőrjit enegem.
20/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én nem mondom azt az ilyen esetekre, hogy könnyen kapható, ribänc, kurvä. Nem tartom annak az ilyen lányokat, mert valóban létezik olyan erős testi vonzalom két ember között, főleg ha már randizgatnak, és ismerkednek, ami ha beteljesül, annál nincs jobb érzés. Inkább azokat sajnálom, akiknek nem volt még ilyenben részük és lenézik az ilyeneket. Én a barátomat 3 hete ismertem, amikor lefeküdtem vele először. Találkozgattunk, ismerkedtünk, néha elmentünk együtt szórakozni, ahol csókolóztunk, fogta a kezem, simi-simi, minden volt, mintha rendesen egy pár lennénk, de egyikünk sem mondta ki. 3 hét után elmentünk egy olyan buliba, ami nem messze az ő otthonától volt, és mivel nekem necces lett volna 7-8km-t gyalogolni éjszaka, hogy hazajussak, azt mondta, aludjak nála. Akkor meg is történt a dolog,és azóta is egy pár vagyunk. Ha hivatalosan nézzük a dolgokat, előbb lefeküdtem vele, minthogy kimondtuk volna, hogy együtt vagyunk. Na és? :) Kit érdekel?! 1 éve boldogok vagyunk.
21/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

nem tűnnél könnyen kaphatónak - könnyen kapható lennél.
a kérdés csupán az, hogy ez lehet-e hátrányos.
Ha az előbbi példából indulunk ki, nem. vagy legalábbis nem feltétlenül. van, akinek bejött. legalábbis eddig még úgy tűnik...
Ha az átlagos páldából indulunk ki, akkor, nos, valószínűleg rengeteget rontanál a leendő kapcsolat kialakulásának esélyein. Nem az a lényeg, hogy milyennek tűnnél. Az a lényeg, hogy a srácok nem nagyon szokták értékelni a lányok részéről az efféle "gesztusokat", mert így sokkal nehezebb beléjük szeretniük, szinte lehetetlen is, általában.
a testi vonzalomról meg csak annyit, hogy azt szinte mindenki megéli, és annál erősebb nem lehet a vonzalom 2 ember között, mintha már szerelmesek egymásba. Ehhez azonban, hogy ez kialakuljon idő kell. Ha addig vártok a szexel, olyanban lesz részetek, ami több, mint életre
szóló élmény.
Na ez az, ami nem mindenkinek adatik meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
szóval:
a kérdés az, mennyire fontos neked a srác ahhoz, hogy kockáztasd a kapcsolatotokat. mert sokan vannak még, akik tetszhetnek... dugni, dughatsz máskor is.
Minden jót kívánok!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Könnyen kapható" = normális leány.
Attól vagyok rosszul amikor a kis beképzelt hercegnőcske hetekig, hónapokig kéreti magát! "küzdjön meg értem", hát küzdjön értetek a halál rücskös dorongja! Van jobb dolgom is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
előző válaszoló: te egy seggluk vagy, nem férfi.
szerezz be egy guminőt, az illik hozzád.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!