A kérdés komoly, valóban lehetséges ez?

"Tehát a megállapításaid személyesek, nem pedig tudományosan alátámasztottak."

Ne legyél már ilyen merev. Én azt fogalmaztam meg, hogy van tudományos háttere annak, amit írok, és precízen jeleztem azt is, hogy melyik része (a mondandóm kb 10%-a) sajátos kiegészítésem. Az itteni kifejtéseim legalább 90%-a a pszichológiai kutatások eredménye.

Nem igaz, hogy ez nem ment át...

Továbbá, ha minden szakember egyformán vélekedne, akkor nem volna sajnos semmilyen vita, amely előrébb vinné a tudományt! Így hozzátettem, ez is egy tudományos vélekedés, amit megfogalmaztam, és nyitott vagyok végiggondolni másfajta nézeteket is.

Ezért fogalmaztam meg azt is, hogy a szakembereknek már lehet meglátása, de akár egy tapasztalt és/vagy gondolkodó, érvelő embernek is lehet meglátása, bár én magam konkrétan tudományos nézeteket taglaltam.

Azt se feledd, hoyg ez a gyakorikrds weboldal, nem pedig tudományos fürum, de ettől még nincs megtiltva, hogy kifejtsem pár évtidzedes tapasztalataimat a kisgyermekekről, plusz a tudományos hátterét. Szóval ne várj tőlem szakkönyvi forrásmegjelölést, mert ne mfogok pluszban feleslegesen melózni. Te még csak hétköznapi érvet se írtál, csak csupa kinyilatkoztatást. Tudományos érved meg pláne sehol, ugyanakkor szakkönyvi megjelölést vársz tőlem, basszus... :) És akkor beszólsz nekem, hogy mintha én nem a tudományra hivatkoztam volna... :))

Részletkérdés, de egyébként a felsőoktatásban tanultam pszicholgiát.

A lényeg pedig az, hogy 90%-ban AZ EGYIK FŐ tudományos irányvonal nézeteit fejtettem ki a 21.századból, a pszichológia tudományán belül, mellyel tehát nagyrészt egyet is értek, csupán egy picit kiegészítettem egy kevéssel (jeleztem, hogy milyen vonatkozásban).

Ugyanakkor tőled még egyáltalán nem hangzott el tudományos érv, se semmilyen, az elfogult genetika-mániádra. Pedig szívesen elolvasok más meglátásokat is.

Próbálj meg, kérlek, szöveget helyesen értelmezni. 90%-ban tudományos nézetekről írtam neked. Erre kinyilatkozod, hogy

"nem tudományosan alátámasztott", basszuskulcs... :) Mégpedig anélkül, hogy ellenérvet fogalmaztál volna meg... Ha meg nem akarsz ellenérvet megfogalmazni, akkor meg miért hazuttolsz meg, hogy mitnha én nem a tudományt idéztem volna, amikor azt idéztem, és még érveltem is folyamatosan.

Mindevvel együtt tehát, ismétlem, jó esetben a tudósok, kutatók között is vannak viták, ami előreviszi a tudományt.

Magyarán nem kőbe vésett szentírás, amit megfogalmaztam, ezért jeleztem, hogy amit írtam, az egy tudományos vélemény, se több, se kevesebb. Egy tudományos vélemény, ami egyébként a jelenleg uralkodó pszichológiai nézet, azonban egyfelől nyitott vagyok más meglátásokra is, ha tudsz érvelni amellett.

Másfelől évtizedek alatt leellenőriztem a gyakorlatban az általam kifejtett pszichológiai nézetet (mely számos pszichológus sok évtizedes megfigyeléseire épül), és egyelőre azok lényege számomra MEGLEHETŐSEN beigazolódni látszik. Ismétlem: tanultam pszichológiát a felsőoktatásban.

"Igen ám, de minél kisebb egy gyermek (a gyermekük), annál inkább leszedi a szülei tudatalattiját"

Azt meg hogy csinálja?

#22: ösztönösen. Azaz tudta nélkül -a kisgyermek az ő saját tudta nélkül- reagál a szülei tuadtalattijára is. Számos betegséghajlam illetve pszichés probléma is ilyen. Példa: anyuka retteg a pókoktól, de sose beszélt erről a családban. Ez a példa az anyuka tudatában van. A kisgyermek is LEHET, hogy félni fog a pókoktól.

Az érdekes az, hogy ha az anyuka a saját gyerekkorában félt a pókoktól, de ez tudat alá süllyedt nála, hogy már maga az anyuka se emlékszik a pókfóbiájára, és nem is törődik a pókokkal, a gyermekére mégis átragadhat a pókoktól való vélelem, ösztönösen. Mivel ÉRZI a szülei tudatalattiját.

Tehát a szólei tudatára is, tudatalattijára is reagál, előbb utóbb, enyhén, vagy jobban.

Ez 10 éves korig kifejezetten jellemző, kb 10 évesen fokozatosan tűnik el ez a fajta reagálásmód, mivel kamaszodni, leválni kezd érzelmileg a szüleiről (részben próbál leválni).

Vagy pl, mndjuk, egy 8 éves gyermek a suliban van, a szülei meg kivételesen jól összevesznek egymással. A gyermek a suliban is érezheti, pláne, mire hazaér, még akkor is ha a szülei -képmutató módon, vagy diplomatikusságból- már semmi látható jelét nem mutatják ennek.

"Szülő" alatt az értendő ez esetben, aki neveli, illetve akik nevelik. (Azaz ha örökbefogadott, akkor NEM a vérszerintinek a tudatára, tudatalattijára reagál elsősorban, hanem az örökbefogadó szülőére.)

Ennek oka az, hogy érzelmileg elsősorban azokhoz kötődik a gyermek, akik felnevelik. Ha a nagyi neveli fel, akkor a nagyi a "szülő", ilyen értelemben. Ha örökbefogadó szülő, akkor ő(k). Ha a vérszerintiek nevelik fel, akkkor ilyen értelemben ők a szülei.