30 éves nő vagyok és nem voltam még férfivel. Talán nem is érdemes túlságosan érzelmi alapon megközelíteni ezt az egészet!?

Nahát, vártad a sült galambot, aki "lelkileg kötődik", és ezeket a posztban is olvasható nőklapjás rigmusokat ismételgetted? Nahát, milyen meglepő, hogy nem jött össze semmi!

Szedd össze magad, járj el olyan helyekre ahol normálisabb arcok is megfordulnak (önkénteskedés, klubok, hobbi-programok, stb) és ismerkedj.

Az ember nem azért ragaszkodik az elveihez, mert könnyebb lesz tőlük az élete (nem lesz), hanem mert hisz az elvei igazságában. Szerintem nem leszel boldogabb attól, hogy elárulod saját magadat.

Amúgy szex sok mindenre jó, de nem enyhíti a magányt, nem tölti ki az emberben lévő érzelmi űrt. Mert lehet, hogy most magányos vagy, de legalább vannak elveid, de egy futó kaland után ugyanúgy magányos maradsz, és már elveid sem lesznek.

Neked kell eldöntened, hogy mennyire ragaszkodsz az elgondolásaidhoz. Én annak idején végigrágtam magamban és arra jutottam, hogy a szex és a szerelem annyira két külön dolog... ha megnézem az állatvilágot, vagy például a poligámista kultúrákat, tök jól működnek, ebből kiindulva én arra jutottam, hogy az, hogy van egy és csakis egy lelki társunk, nettó baromság. Vannak férfiak, akikkel többé-kevésbé összepasszolunk.

Tehát nem vártam a lelki társra, hanem lefeküdtem egy pasival, akit megfelelőnek gondoltam arra, hogy elvegye a szüzességem. Jól döntöttem, mert tapasztalt és nagyon figyelmes volt, ezért jó emlékként maradt meg a dolog. Utána pedig felszabadultabb lettem, már nem nyomasztott a szüzességem ténye. Könnyebben is ismerkedtem.

Egyébként a személyiség fejlesztése nem csak egy szlogen, hanem tényleg igaz. De nem erre vonatkozik, hanem a kapcsolatra. Meggyőződésem, hogy a legtöbb rossz házasság egyszerűen azért köttetett, mert a feleknek fogalmuk se volt róla, milyen párt akarnak, vagy rosszabb esetben az egyedülléttől rettegtek, így házasságba menekültek. Na ezt lehet elkerülni egy fejlett személyiséggel, aki azt mondja, hogy nem mindenáron kell a kapcsolat. Én ahogy öregedtem, egyre magasabb elvárásaim lettek - ha tudtam, hogy valamit az exemben nem tudtam tolerálni, meg se próbálkoztam másnál -, és ezzel párhuzamosan egyre jobb kapcsolataim. A páromnak évekig nem volt kapcsolata előttem, hasonló meggondolásból. Igaz, közben a fél várost végigdugta. :D De az eredmény egy szuper kapcsolat lett.

Kell a személyiségfejlődés! Nagyon kell! De mellette azért szexelni sem árt :)

Most ha összefekszel ismeretlen férfiakkal, szerinted milyen tapasztalattal leszel gazdagabb?

Igaz én "csak" 22 éves koromig vártam arra a bizonyosra, de így 5 év után azt mondom, hogy megérte, és sosem bánom meg, hogy a férjem volt az első. Az, hogy hű maradtam az elveimhez, nem cselekedtem a legbelsőbb meggyőződéseim ellenére, hihetetlenül sok pozitív erőt ad ennyi idő után is.

Nem mondom, hogy ennyi idősen nem lesz nehéz egy párkapcsolat, ha összejön, mert nyilván idővel csak egyre rugalmatlanabb, merevebb az ember, kevesebb energiája is van sok dologra. De minden az akkori hozzáállásodon múlik csak, illetve a jövőbeni párodén. Hidd el, hogy az együttélésből adódó párkapcsolati nehézségekre nem fog néhány kaland felkészíteni, és az, hogy járt benned már farok, még a szexualitás terén is édeskevés tapasztalat, és szükség sincs rá valójában. Olyannal felfedezni a testi örömöket, aki mellett biztonságban vagy, és aki szeret, varázslatos érzés, én nem dobnám el magamtól a lehetőséget, ha újrakezdeném sem.