Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Tegnap akartuk a barátnőmmel...

Tegnap akartuk a barátnőmmel elveszteni a szüzességünket, de nem jött össze. /SEGÍTSETEK/ Hogyan lehetne bátrabb?

Figyelt kérdés

Sziasztok, majd 7hónapja vagyok együtt a barátnőmmel, és tegnap kora délután megbeszéltük, hogy este szexelünk, és ezzel mindketten elveszítsük a szüzességünket. Persze én akartam jobban (F/21) de a barátnőm (L/20) belement. Ő is el akarja már veszíteni a szüzességét, de nagyon fél tőle, pl hogy vérezni és fájni fog neki. Ahogy kezdett esteledni, szemmel láthatóan izgult, és elkezdett a gyomra is kavarodni. Amikor este a kezemet a mellkasára tette, akkor éreztem hogy nagyon ver a szíve, és féltem hogy valami baja lesz, ezért megpróbáltam megnyugtatni, olyanokkal, hogy – énvelem veszíti el és nem kell félnie, - majd óvatosan csinálom, - ha túl lesz rajta, akkor végre rendszeresen csinálhatjuk.. Meg elkezdtem arról beszélni, hogy az összes barátnője szűz, és majd milyen jó lesz neki, hogy ő már nem az, és utána kicsit meg is nyugodott. Elérkezett 23:30, anyu elaludt, mi a másik szobában elkezdtünk készülődni, a barátnőm kért valamit, hogy ha mégis vérezni fog, akkor ne az ágynemű legyen olyan, ekkor felajánlottam neki, az egyik már nem használt pólómat, utána a barátnőm előkészítette az óvszert és nekikezdtünk, elkezdtem a csiklóját simogatni/dörzsölni de olyat tapasztaltam amit még soha, nem nedvesedett be egy kicsit sem, ilyen még sosem volt, sőt nagyon is beszokott, már akkor is ha csak megérintem a nyakát/hátát/fülét/fenekét. De most meg semmi, és nem is élvezte, és érthetetlenül néztük. Az sem segített, hogy benyálaztam neki. Mivel láttam hogy semmi esély és hogy a barátnőmet nagyon zavarja felajánlottam, hogy akkor mégse szexeljünk, és majd lesz még rá alkalom, amit persze el is fogadott, és egyből felöltöztünk, utána amikor lefeküdtünk elsírta magát, és kb egy óráig vigasztalgattam, pl olyanokkal, - hogy majd legközelebb nem beszéljük meg előre, hanem amikor már benedvesedett akkor előhozom a témát, - és hogy nem is csoda mivel anyu a szomszéd szobában van, és TV fényével világítottunk :)

De a barátnőm mindig is nagyon félénk volt, és pettingben is előjön, az idő teltével nagyon lassan lesz bátrabb. Szerintetek hogyan segíthetnék neki? Már beszéltem vele sok szór és ez biztos nem fog segíteni.


2010. jan. 2. 21:07
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
60%

Mondjuk mert szereti? (Nem én mondtam, hogy kretén vagy, de tényleg hülyeséget írtál!)


Tény hogy a barátnőd nagyon félénk és gátlásos, ehhez kellesz Te, hogy eloszlasd a félelmeit. Nagyon rossz ötlet volt előre megbeszélni. Képzeld el, hogy valamitől félsz, de belemész abba, hogy szembesülsz a félelmeddel, és ezzel a tudattal vagy egész délután. Ezt élte át a barátnőd. A megoldás az, hogy spontán kell döntésre vinni a dolgot. Viszont tudom javasolni, hogy előbb tudatosítsd a lányban a következőket: nem törvényszerű, hogy fáj az első alkalom, de ha ezen fog stresszelni, akkor biztosan fog fájni, nem is kicsit.

2010. jan. 2. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
a lány nincs felkészülve ráá. ennyih.^^
2010. jan. 2. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
71%

Szia!


Egyszer nagyon belejöttünk a pettingbe és a barátom(ő már nem volt szűz) felhozta a dolgot.Megkérdezte,hogy szeretném-e?

Mondtam igen,de eléggé fájt (pedig pár centit tette csak be) aztán visszautasítottam...


De megbeszéltük,hogy legközelebb,amikor ott tudok nála aludni akkor megejtjük a dolgot :-P

El is jött az alkalom...Ő már készült volna este fürdés után a hancúrhoz,én megint visszakoztam.

Elfogadta.


És rá két napra,amikor újra volt alkalom,hogy nála aludjak...belelendültünk az előjátékba,és egyszerűen annyira kívántam már,hogy magamra húztam :-)))


Persze fájt így is kicsit,de én pl. egyáltalán nem véreztem.


Mondjuk petting során fontos,hopgy legyen ujjazás (fokozatosan)---)Nekem legalábbis ez vált be.

Szerintem emiatt nem volt fájdalmas az első szex.


18/L

Nyugtasd a barátnődet,beszélj vele sokat! BIZALOM!

És egyáltalán nem biztos,hogy vérezni fog.

Az sem biztos,hogy fájni fog...

2010. jan. 2. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
100%

Úgy tűnt, mindent megtettél, de túl sok volt az izgalom. Halasszátok a dolgot pár hónappal, amíg teljesen biztonságban érzi magát veled. Nem attól fog megnyugodni, hogy ő lehet az 1. a barátnői közül, aki "túl van rajta" és már nem szűz. Nem is attól, hogy próbálod elmagyarázni neki, hogy nyugodjon meg! Ráadásul anyu a szomszédban.

Meg kell beszélni előtte, de nem ésszel kell meggyőzzed! Az izgalom, aggódás érzelmi dolog. Várjatok addíg, amikor teljes, 100%os az elkötelezettség bennetek a másik iránt, és amikor már anyu sem zavar a szomszédból, és alábbhagy majd a stressz, mert teljes biztonságban érzi magát veled. (Pozitív izgalom persze lesz mindenképp.) Ez persze lehet, hogy több hónapot is jelent. De semmi értelme elkapkodni, gyorsan túllenni rajta. Mi vártunk, míg eldőlt, hogy együtt akarjuk leélni az életünket. Érdemes volt.

2010. jan. 2. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
71%

Ez volt a legnagyobb hülyeség, "megbeszéltük, hogy majd este szexelünk" nem volt véletlen, hogy nem izgult fel a barátnőd, amikor már előre parázott az egészen.

Szerintem spontán kellene, hogy megtörténjen, persze gondolom az is probléma, hogy nem vagytok sokat egyedül, többnyire van otthon valaki.

2010. jan. 2. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:

De jó lenne ha minden srác ilyen lenne *.*

Csak szurkolni tudok nektek, az előttem szólók mindent leírtak! :) Sok szerencsét!!

2010. jan. 3. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
Szia! na kaptál itt hideget meleget is. szerintem is hiba volt előre megtervezni közösen mert az elsőnél mindenki izgatott hát ha még tudja is. azért nem sikerült felizgatnod mert annyira izgatott volt. de szerintem nagyon jól értesz te a barátnődhöz. máskor ne hozakodj elő előre vele csak mikor már nagyon de nagyon élvezi a dolgot,akkor megkérdezheted,hogy akarja e de legyen mindig ott az óvszer kéznél és akkor gyorsan felhúzod és szép lassan betolod neki. sok sikert és le a kalappal elötted sok férfi tanulhatna tőled!
2010. jan. 3. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:

egyetértek a 22:32-sel.

velem is pont ugyanígy volt.:)

2010. jan. 3. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
0%
Azért 21 évesen el mehetsz te is a p...be! 21 évesen egy normális pasi,minimum 10 csajt felpróbált már!!!
2010. jan. 10. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim válasza:
100%

szia

először nyugodt környezet.és ne szeretkezni hívd, mondd inkább, hogy főzöl egy finom vacsi(Te, és nem a pizzásfiú szállítja házhoz). Jól jön ilyenkor EGY pohár pezsgő vagy bor, az oldja a hangulatot.Aztán irány a kanapé, egy jó kis DVD-vel.Az emberek többségét izgatja, ha másokat lát szeretkezni,vagy csak olyat, ami azt engedi sejtetni, hogy szeretkezni fognak. Ezért olyan DVD-t válassz, amiben jól eldugva, de van 1-2 ilyen jelenet. Ezek alatt a jelenetek alatt csókold meg a nyakát, simogasd, izgasd, de csak deréktól felfelé. Így nem fog tolakodónak látni. És ha Ő is akarja, előbb-utóbb lejjebb fogja tolni a kezed, vagy legjobb esetben neked esik:)


Lényeg, hogy eléggé felizgasd. Akkor nem fog fájni. Érezni valószínűleg fogja, de a fájdalom túlzó szó lenne rá.

És ha tart attól, hogy összevéreztek valamit, terítsetek magatok alá egy törülközőt.


És a legfontosabb: akármilyen túlfűtött is lesz a hangulat, VÉDEKEZZETEK!!!!


Sok sikert!


L20

2010. febr. 1. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!