Ez azt jelenti, hogy a barátomat nem vonzom testileg, vagy ez természetes a fiúknál? Mevagyok ilyedve
A barátommal lassan két vée vagyunk együtt. Tudom, fura, de még ne feküdtünk le-nem merjük megkérdezni a szüleinket az együttalvásról. Ma a barátom és én kettesben voltunk otthon, és az Anyukája közölte Vele, hogy semmi olyat ne csináljunk.
Eddig a barátom MINDIG napi kétszer ment el(én csináltam neki). Azonban sokszor mondta, hogy a második az fáj neki, és mindig viszakozott ellene, de beadta a derekát, annyira kívánt, és folyton hajtogatta, hogy nem bírja már. Engem nem tudott még kielégíteni, mert nagyon nehéz eset vagyok, de egyre jobban élvezem.
Namost egy idő óta a barátom elkezdte, hogy csak napi egyszer akar elmenni. Amikor bepróbálkoztam másodszorra(Mert én felvoltam izgulva), közölte, hogy most nem lesz semmi, meg nem akar, mert másodszorra fáj neki. De azért egyszer-kétszer megfogta a mellem, stb. Aztán azóta csak egyszer megy el, és gyorsan nap elején, hogy 'letudjuk'. LEalábbis olyan. Ma közölte, hogy nem kell egy kapcsolatnak a szexből állnia, mire mondtam, hogy miért, a mienk abból áll? Mondta, hogy nem. Ma megérkeztem hozzá, alig volt simogatás, kb 20 perc után elment, és aztán alig ölelt meg, alig csókolt meg egész nap. Ha verekedni akartam, vagy csikizni, elutasított, s csóknál elhúzta a fejét, vagy hamar befejezte(ezektől mind felizgul). Ugyanakkor közölte, hogy szeret, meg még mikor elment, hogy le akar velem feküdni. Én ezt nem értem!!!
Ráakartam kérdezni, mikor elhatároztam magamat, pont jöttek a szülei, és utána nem volt alkalmam, mert jött értem Apa, és haza mentem..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
18 évesen miért kell szülői beleegyezés??? Azt csinálsz amit akarsz. Felnőttnek számítasz már, nem? Meg hadd ne a szüleid döntsék már el, hogy neked mit szabad és mit nem, ennyi idősen.
Nagyon durva, hogy egyes szülők mennyire képesek tönkretenni mindent a maradiságukkal.
Az én szüleim 99%, hogy megengednék! Ő még nem felnőtt...
Az a baj, hogy arra nincs pénzünk, pedig nem lenne rossz ötlet. Esetleg diákmunkával összekereshetnénk.
De ez ugye akkor nem annak a jele, hogy kevésbé szeretne, vagy vonzódna hozzám?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!