Van itt 25 évesnél idősebb szűz?
És ha igen miért vagytok azok?
Rondák vagytok esetleg a személyiséggel van gond? Vagy meg akarjátok magatokat tartani(kötve hiszem)?
Itt vagyok én is, a 30-as éveimet taposva, de belül egy vágyakozó kamaszként.
Nálam nem is annyira a kinézettel van a probléma, legalábbis szerintem, hanem a belső tulajdonságaimmal. Félénk vagyok és visszahúzódó, és mindig is ilyen voltam egyébként. Ez még nem is lenne probléma, csak hát sajnos így nincsen lehetőségem lányokkal, nőkkel ismerkedni. Más gondok is vannak, igen nehéznek élem meg a sorsomat. Igazából már nem is tudom, hogy milyen kapcsolatra lenne szükségem, ha ezt az állapotot meg a tulajdonságaimat egy nő képes is lenne elfogadni, én nem biztos, hogy tartósan tudnék bárkihez kötődni. Ezt pedig nyilván nem mondhatom meg nyíltan, mert ha megtudná valaki, hogy én lehet, hogy gondolom komolyan, tartós kapcsolat szintjén, akkor ez szinte biztos, hogy elriasztaná, ha a szüzességem addig nem is riasztotta el. Ez egyfajta "22-es csapdája" helyzet.
Bár ezt így most nem tudom megmondani egyértelműen. Úgy is lehet fogalmazni, hogy sem velük, sem pedig nélkülük.
Az kétségtelen, hogy ők hiányoznak a legjobban az életemből, nyilván azok a dolgok, amik kimaradtak eddig.
Tehát azért is nehéz eset az ilyen emberek helyzete, mert ellentmondás feszül ebben a dologban, az előbb említettek miatt. Nekem egy nő annyira újszerűen hatna az életemben, hogy szinte még el sem tudok képzelni sem egy párkapcsolatot, már az is hihetetlenül furcsa lenne, hogy ha kézenfogva mennék valakivel az utcán. Nekem ez nagyon zavarba ejtő, így ebbe belegondolni. Sajnos ez az igazság. De ilyen dolgok miatt nem is kell aggódnom, mert ahogyan fentebb említettem, egyszerűen nincsen lehetőségem ismerkedni.
kedves 28 as te hulye vagy vagy hulye vagy hat az mi hogy megvarod hogy leszolitson egy csaj te mekora egy paraszt vagy ocsem majd miko lesz csajod milesz o fogjamegkerni a kezed nem te az ovet es kerdezo te tudod aszt hogy elobb gondolkodunk asztan cselekszunk mert te forditva csinalod
ez mar muveletlenseg amit te csinalsz meg van pofad igy kerdest felteni na te 17 vagy na mivan a fiatalok tobsege magamat is beleertve mar 15 evesen elvesztik a szuzeseguket te micsinalsz bisztos ocsmany vagy mint a segem vagy bu zi vagy csak akora idiota hogy nem tudsz felszedni egy lanyt vagy ha elkerulsz adig a csajal hogy kurjatok tan nincs mivel
na rad meik igaz te bunko paraszt
na en mar 15 evesen elveszitetem a szuzesegem egy 14 eves csajal most 21 vagyok es meg mindig egyutvagyunk te kocsog
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!