Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Alaptalan a félelmem, hogy...

Alaptalan a félelmem, hogy szűz nő marad a feleségem a házasságunk egész ideje alatt?

Figyelt kérdés
Feleségemmel egy hónapja vagyunk házasok, s ő még mindig szűz! Négy és fél évet udvaroltam neki, egy évig voltunk jegyesek, s most már házasok is vagyunk. Ő vallásos lány, gyönyörű, okos, humoros, egyszóval megőrülök érte, annyira szeretem. A kapcsolatunk elején közölte velem, h ő csak egy olyan férfihoz akar feleségül menni, aki tiszteletben tartja azt, h ő szűzen szeretne házasságot kötni. Ezt, nehezen bár, de elfogadtam, megértettem, s eddigi kapcsolatunk ideje alatt petting volt bőségesen, orálisan ki is elégít rendszeresen, de maga az aktus még nem történt meg soha, s ő maga sem elégült ki eddig soha, csiklói orgazmusa sem volt. Házasságkötés után azzal védekezett az aktus ellen, h ő még fél, még adjak egy kis időt neki, de könyörgöm, meddig? Vajon bepaliztak rendesen, vagy mi a csoda van ezzel a nővel? Egyébként ő 26 éves, én pedig 27. S bármennyire is hihetetlen, soha nem csaltam meg, pedig előtte több lánnyal is eléggé intenzív nemi életem volt. De vele más a helyzet, mert beleszerettem. S érzem, tudom, h ő is szeret engem. Mi a megoldás ilyen helyzetben? Még várjak???
2011. dec. 4. 18:37
1 2 3 4
 11/31 alien19 válasza:
100%

Nem bizalmatlanságból írom ezt de:


Ha esetleg valamilyen trauma érte azt mélyen eltemeti magában és nem biztos hogy ennyi év után is megnyílna neked.

Bár ha szereted és ennyi évig kitartottál mellette akkor mindenképp bírd még kicsit hátha lesz valami. :)

2011. dec. 4. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
100%

Küldök egy érdekes cikket ezzel kapcsolatban: egy keresztény családtervezéssel foglalkozó egykori pap írta: [link]


Én is vallásos vagyok, keresztény, de ezt a kérdést igyekszem a maga természetességével megközelíteni. Úgy gondolom a szexualitás témájának túlhangsúlyozása a tiltás formájában is nem természetes és túlzó. Volt egy nő ismerősöm, aki 30 évesen házasodott a szintén szűz férjével, ott a férfi nem tudta magát túltenni a beidegzésén, és fél év után, mivel nem tudták elhálni a házasságot, egyházilag is elválasztották őket.

Szóval, volt olyan barátnőm, akivel én a megszakításos módszert alkalmaztam együttlétek során. Ez fél évig tartott, a következő barátnőm gyógyszert szedett, tehát elvileg lehettünk rendesen együtt. Mégis azt vettem észre magamon, hogy nem tudom élvezni, ha benne vagyok, ki kéne kapnom, hogy jobban essen. Persze ez csak egy ideig tartott, aztán áthangolódtam, és így teljes értékű együttléteink lehettek. Ezt azért írom, mert átéreztem, milyen ereje van a megszokásnak, az, hogy a fiziológiánkat hogyan járja át a begyakorlott rutin. Ez nálam csak fél év elfojtás volt, egy olyan elfojtás, ami alapján már természetes örömöt, és az együttlét teljességét adta az is, ha csak egy csonka együttlétben voltam(mert nem a nőben élhettem át az együttlét csúcspontját).

Szóval szerintem, ha ő mondjuk évekig úgy élte a szexuális életét, hogy a testi együttlét iránt fölébredő vágyát. A párjának a befogadási igényét elfolytotta magában. Az mérhetetlenül beleivódhatott a személyiségébe. Már nem is tudja miért, de a fiziológiája átállt a csökkentett igényre az állandó elfojtás miatt.

Szerintem nem kell elvállni, mert biztosan szeret Téged. Meg gyereket is szeretne, hanem alaposan át kellene beszélni a kérdést, olyan lány ismerőseivel beszélni, akik jó élménnyel bírnak az első együttlétről. Gyermekeket nézegetni, és elhatározni, hogy teljes értékű párkapcsolatot éltek, ha már férj és feleség vagytok.

Akár imádkozhattok is vele sokat, hogy a Jóisten áldja meg a kapcsolatotokat gyermekekkel, és háruljon el ez az akadály is a családalapítás elől, adjon erőt hozzá, hogy kövessétek az általa kijelölt utat, és valódi keresztény családdá váljatok gyermekeitekkel kiteljesedve.

2011. dec. 4. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
100%

Ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy ááá, ez tuti kamu, ilyen nincs! :)


2 lehetőség van:


1. A feleségedet mások kefélik, téged pedig szívat a pénzért / házasságért.


2. (szexuális)trauma érte prepubertás korában. Ehhez nem szexológus kell, hanem pszichiáter.

2011. dec. 4. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
27%

"Feleségemmel egy hónapja vagyunk házasok, s ő még mindig szűz!"


Ez hihetetlen. Elvetted és még mindig nem dugtad meg? Akkor a nászéjszakán mégis mit csináltatok?


"A kapcsolatunk elején közölte velem, h ő csak egy olyan férfihoz akar feleségül menni, aki tiszteletben tartja azt, h ő szűzen szeretne házasságot kötni. Ezt, nehezen bár, de elfogadtam"


Te tiszteletben tartottad a kívánságát, ő viszont nem tisztel semennyire sem. Ha csak ez volt a kifogás, akkor miután kimondta az igent, már rég szét kellett volna, hogy tegye a lábát.


"Vajon bepaliztak rendesen, vagy mi a csoda van ezzel a nővel?"


Elég rendesen haver!


"S bármennyire is hihetetlen, soha nem csaltam meg,"


Ezt a házasságnak nevezett bohózatot szerintem lehúzhatod a WC-n, mert ez már a vicc kategória. A szülei teledumálták a fejét, hogy a szex milyen szar dolog. Szerintem elég dühítő, hogy még most sem akar veled szexelni, ergó nem tesz eleget a házastársi kötelezettségeinek, amit a képzelt barátja előtt ígért meg egy templomban.


"S érzem, tudom, h ő is szeret engem. Mi a megoldás ilyen helyzetben? Még várjak???"


Ha szeretne, akkor kívánna fizikálisan is. Az nem kifogás, hogy fél. Mégis mi az anyjától fél? Attól, hogy csak megdugni akarod? Könyörgöm, hiszen már elvetted feleségül. Egyértelmű, hogy kihasznál téged. Ennek a házasságnak nem sok jövője van. Szép dolog a szerelem, de ez már pofátlanság. Szerintem hamarosan más csajok után fogsz nézni, ami teljesen érthető. Arra még nem gondoltál, hogy esetleg más dugja?


Nem véletlen az a mondás, hogy cipőt sem veszünk próba nélkül. Te vagy a férfi, neked kéne határozottan fellépni, hogy most már elég legyen a linkelésből.

Remélem egyszer tényleg eljön a világvége és az antikrisztus az ilyen idiótákat fogja elsőnek kinyírni.

2011. dec. 4. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
69%

"Egyébként beszélgettünk már a dologról, s ő csak annyit mond, h egyszerűen nagyon fél a fájdalomtól, ami rá vár. Mert állítólag egy barátnője kórházba került, s mentő vitte be, miután megtörtént az aktus, mert majdnem elvérzett. Csak amúgy úszott a vértócsában."


És ezt a horror sztorit el is hitte? Miért nem talált ki hihetőbbet? Szerintem sem normális dolog ez, mert még a bibliában is benne van, hogy az asszonynak kötelessége dugnia.

2011. dec. 4. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
100%

19:48-as hozzászóló vagyok.

Gondolkodtam még a kérdésen. Szerintem ennek a lánynak a családjában az egész szexualitást tabuként és bűnös dologként kezelhették. Ezért is van szerintem benne gátlás az öröm átélésével kapcsolatban. Úgy gondolom önmaga számára teremt féket tudat alatt, és nem engedi önmagának, hogy egy ilyen bűnös dologban örömét lelje, ezért nem él át orgazmust.

Viszont most már elvileg belépett a tiltott gyümölcsök kertjébe és szabadon fogyaszthatna belőle, de annyira ott van a belénevelt félelem, hogy most sem tudja elengedni magát.

A kulcs szerintem a föloldásához, hogy annak a gondolatrendszernek a mentén, ahogy eddig viselkedett, minden megtartóztatás akkor nyeri el értelmét, ha azt az értéket, amire vigyázott oda tudja adni annak, akit szeret. Szerintem ezt hangsúlyozd, hogy nagyon szereted, és át szeretnéd élni a kapcsolatotok teljességét, már olyan régóta vágysz az együttlétre, és nagyon szeretnél majd tőle gyermekeket.

Amit a fentiek írtak az ebben a körben nem állja meg a helyét, ismerem az ilyen lányokat, és van férfi ismerősöm is, aki nem akar házasság előtt lefeküdni másik nemüvel. Mindkét oldalon azt láttam, hogy drága árat fizetnek érte. Mert, ami nem természetes, az torz, és a torz dolgok hosszú távon torzulást okoznak.

Azt mondom, aki keresztény, és csak házasság után akar lefeküdni a párjával az ne járjon évekig senkivel. Max három hónap és irány a templom, házasság és gyerekek vállalása!

Mert nem keresztényi a hosszú évekig torz, elfojtásokkal terhelt párkapcsolatban tönkretenni a személyiséget, az intimitáshoz való viszonyulást, felesleges és beteges önmegtartóztatással.

2011. dec. 4. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:

"A kulcs szerintem a föloldásához, hogy annak a gondolatrendszernek a mentén, ahogy eddig viselkedett, minden megtartóztatás akkor nyeri el értelmét, ha azt az értéket, amire vigyázott oda tudja adni annak, akit szeret. Szerintem ezt hangsúlyozd, hogy nagyon szereted, és át szeretnéd élni a kapcsolatotok teljességét, már olyan régóta vágysz az együttlétre, és nagyon szeretnél majd tőle gyermekeket."


De most akkor szerencsétlen még hónapokig, vagy akár évekig szenvedjen vele, hogy megváltoztasson 26 év degenerált agymosást? Minden szentfazék arra hivatkozik, hogy ő csak az esküvő után akarja, de akkor már csak kötelességből is csinálnia kéne. El nem tudom képzelni, hogy mit csináltak ezek a nászéjszakán. Ha pedig megvolt az esküvő, akkor már nem számít bűnnek a dugás, nem mintha előtte az lenne. Ebben az esetben a srác már erején felül bebizonyította, hogy szereti. Nem akarta megdugni a házasság előtt, tiszteletben tartotta, hogy csak az esküvő után akarja, úgyhogy álljunk már meg egy percre. Gondolom mindenféle figyelmet, kedvességet és szeretetet megkapott és akkor még erre sem hajlandó. itt mostmár a csajnak kell bizonyítania. Te vagy a férfi, állj a sarkadra. Adj neki ultimátumot: ha szeret, akkor szétteszi egy héten belül - mert már teljesítetted az összes irracionális kívánságát - ha pedig nem, akkor mehet az anyjába, vagy maradhat, de akkor te fogsz más csajokat kúrogatni. Azért ez már elég beteges.

2011. dec. 5. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
100%

Úúúúú basszus!!!!


A feleséged ostoba már bocs! A vallásról most nem beszélek, de az abból adódó ostobaságot már négy évvel ezelőtt te is megláthattad. Mindegy!


A barátnőd ÁLSZENT .......! Minden volt, csak pont az alap szex nem? Miért? A többi őszerinte micsoda????!!!! Tök.. ugyanaz!!!!!!


Annyira mégsem lehet okos a csaj! Valami nagyon nem oké a fejében!


Ha azt mondja majd h megérte várni, ha egyszer beadja a derekát, vágd tarkón! :D


Ezt a hülye pic$át....! De most komolyan!!!!!

2011. dec. 5. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 anonim ***** válasza:
100%
Nekem már az is eszembe jutott, hogy férfinak született.
2011. dec. 5. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
78%

Én nem várnék. Egy hónap után azért már legalább egyszer széttehetné a lábát... de inkább többször.

Jó hogy a vallása csak a dugást tiltja az orális szexet nem, pedig ha már úgy vesszük (és távol áll tőlem, hogy így lássam, de a vallás szerint a szex gyereknemzésre való, orálisan gyerek nem lesz) a sz*pás inkább parázna dolog, mint a rendes szex.

Nem értem az ilyen embereket...

2011. dec. 5. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!