Odaadjam magam valaki olyannak, akit nem szeretek szerelemből, de teljes szívemből kívánom, hogy megtörténjen vele?

19 éves is elmúltam. Voltam már szerelmes, de az egy nagy pofáraesés volt. Megismerkedtem ezzel a sráccal. Szerelmes nem vagyok bele, de sokkal többet érzek iránta, mint barátság. Két hónapja randizgatunk, és szörnyen kívánom már. Eddig nem történt köztünk semmi, mert én nem akartam, mert tudom, hogy nem vagyok bele szerelmes. De a testem már őrülten kívánja minden egyes csókját, érintését. Neki állunk pettingelni, mert már nem bírjuk. Azt mondja, ha többet nem szeretnék, mert ő is tudja, hogy nem vagyok bele fülig szerelmes, akkor maradjunk a pettingnél, legalább oldódik a gátlásosságom és szerzek tapasztalatot. De nem tudom. Én magamat ezért nem ítélem el. Mert szerintem vártam eleget, de az élet mindig kibabrált velem. Legközelebb csak szeptember után tudnék belevágni egy komoly kapcsolatba, mert elköltözünk, és nem látom értelmét, hogy most valakit magamba bolondítsak. Viszont már nagyon unom, hogy rohan el mellettem az élet, és semmi élvezetem nem volt még. Érezni akarom a vágyat, a szenvedélyt. Nem is ismerek magamra, mert 18 éves koromig bennem is az volt, hogy csak olyannal leszek együtt, akit magamnál is jobban szeretek, de valami változott. Ez a fiú elindított bennem valamit, látom rajta, hogy ő is akarja, és én is akarom. Megbízunk egymásban, tiszteljük a másikat azzal, hogy csak örömet akarjunk szerezni a másiknak. De mégsem szerelemből történne. Elítélendő ez mások számár? Ettől riherongy leszek?