Fiúk! Mit gondoltok erről?
elfelejtettem kérni, hogy kort is írjatok, léccy!!
Köszönöm az eddigi válaszokat!
Hát engem csak az ilyen lányok érdekelnének. Am én is az vagyok. Ha egy lány nem lenne szűz akkor hiába szép meg okos, nem tudnék már úgy nézni rá.
20f
20f vagyok.
Utolsót nem tom megérteni. Lehet hogy "kockázatosabb", de legalább megvan benne az esély a tökéletességre. A többi nővel, akik neked kellenek, azok már átéltek mindent. Valahogy rossz érzés számomra, hogy amiután az illető hölgy kipróbált mindent, utánna komoly kapcsolatra vágyna és én kerülnék a terítékre. Akkor már inkább a semmi.
Persze, ha te már nem vagy szűz akkor inkább a nem szűz nők valók hozzád. Szal egyéntől is függ
20f
Eltelik még pár év, s te is azon az állásponton leszel, amin én. Idealisztikus kép a tökéletességről, hogy te vagy a nőnek az első, s az is maradsz élete végéig. Nagyon-nagyon ritka az ilyen.
Az pedig ne zavarjon, hogy már átélt a nő ezt-azt másokkal, hiszen akkor, amikor ezeket megélte, talán még nem ismert téged, azt sem tudta, hogy egyáltalán létezel. Tehát én azt tartom fantasztikusnak, amikor egy tapasztalt nő végül nálad horgonyozza le a hajóját, a sok-sok szélvihar és örvény után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!