Szerintetek az első szexuális élmény mennyire változtatja meg az embert? Nyitottabb lesz, megnő az önbizalma?
Figyelt kérdés
Legalábbis én mindig azt gondoltam, hogy igen. Észrevettem, hogy azok a barátnőim, akiknek már volt barátjuk, ne adj Isten túl vannak az első alkalmon, már nagyon belevaló nőnek érzik magukat. Kivirágoznak stb. És most nagyon megdöbbentem, mert az új suliban az egyik barátnőm, nagyon kis visszahúzódó, kerüli a tekinteteket, szinte csak velem beszélget stb. Ha a többiekkel voltam, húzták is őt (a háta mögött), hogy biztos szűz. Mi sosem beszéltünk ilyesmiről, de valahol - a viselkedéséből, kiállásából - én is azt gondoltam, hogy az. Erre most mondja, hogy már x fiúval együtt volt. Nem hiszem, hogy nekem hazudna. Akkor mégsem lenne igaz, hogy az ember nyitottabb lesz utána? Mi a véleményetek erről?2011. márc. 10. 11:34
11/12 anonim válasza:
Én előtte éreztem magam szarul, mikor szóba került ez a téma, hogy én még szűz vagyok. Aztán volt egy pasim, megtörtént, szétmentünk pár hónap után és két és fél évig nem is volt semmi. Talán annyival éreztem magam oldottabbnak, hogy mikor szóba került a téma, már tudtam, hogy miről beszélnek, és tudtam, hogy majd ha egyszer újra lesz pasi, akivel szexelni akarok, akkor nem kell majd szégyenkeznem, hogy 20 évesen szűz vagyok.
12/12 A kérdező kommentje:
Azért gondoltam, hogy nem hülyeség ez a feltételezés (amellett, hogy mint említettem, én ezt vettem észre a környezetemben), mert, ha valaki szerelmes eleve ragyog, tetszeni akar a párjának jobban ad magára, nagyobb az önbizalma, mert tudja, hogy valaki szereti, van mellette valaki. Ha meg beteljesedik a szerelem (megtörténik az első együttlét), talán még jobban fölerősödnek benne ezek a pozitív érzések. És még ha véget is ér a kapcsolat, csak benne marad, hogy "engem hogy szeretett a Józsi", tehát nincs veszve semmi, hogy legközelebb más szeressen ugyanígy.
De lehet, hogy igaza van annak a válaszolónak, aki azt mondja, hogy csak annál lehet így, akinek eleve kevés volt az önbizalma.
2011. márc. 10. 12:34
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!