Akiket régen suliban csúfoltak, gúnyoltak, azoknak hogy megy idősebb korukban az ismerkedés, meg az emberekkel való kommunikáció?

Teljesen jól. Sikeres lettem jó állás, boldog párkapcsola, lasdan család. Csak zárd le a múltat és merj nyitni.

Nem igazán. Visszahúzódóbb, csöndesebb lettem, de ettől függetlenül van párom. :)

Engem kiatagadott az összes lány, mert mindegyik szerelmes volt egy fiúba, de én tetszettem neki. Egész eddigi életemmel férfiakkal vettem magam körül, volt egy-két barátnőm, de mindig csalódást okoztak, egyik napról a másikra eldobtak maguktól. Fantasztikus életem van. Sokáig sírtam és nyaltam a rosszakaróim seggét, mindig magamat okoltam, mikor megaláztak, de amióta elfogadtam a tényeket, azóta teljes és boldog az életem a párommal és a fiúbarátaimmal és sokkal messzebbre jutottam, mint a folyamatos gyűlölködők. Kommunikatív, barátságos, és ha kell vezéregyéniség vagyok. De sajnos csak egyedül anyukám és nagymamám tisztelem, mint nőket.

Nagyon nehezen. egyáltalán nem merek fiúkkal beszélgetni, mert mindig attól félek, hogy csúnyának tartanak és ki fognak nevetni.

Én már a suli alatt véget vetettem a megaláztatásoknak,de a mai napig hatással van az életemre.

Sokáig nehezen ment. De minél érettebb lettem, annál inkább magam mögött hagytam a múltat. Az egyetem azért más közeg volt, ott már nem aszerint skatulyáztak be, hogy szemüveges vagyok-e vagy derékig kivágott póló helyett garbóban járok. És ahogy lett társaságom, akik értékelnek, ráadásul megtaláltam a hivatásom, munkahelyem, ezzel együtt a stílusom, külsőm is csiszolódott, most úgy érzem, egyben vagyok, harmóniában magammal. És ezt a környezetem is érzi. Az igazit mondjuk csak 25 évesen találtam meg, de mindegy, ha most már minden szép. :) Az osztálytalálkozókon pedig meg sem ismertek, annyira magabiztos lettem, és minden bosszúnál kellemesebb volt az arcába mosolyogni azoknak, akik anno semmibe vettek.

sehogy

Az a múlt,lezártam én is.