A 16 éves lányok, miért félnek a 20 éves pasiktól? De még a 17 évesek egy része is?!
Most egy kicsit szeretném ezt kirészletezni, nem vagyok pedofil elsőnek is.
Másodrészt: 17-18 év az ami számomra így "célpont", de inkább legyen 16 mint 19. Ennek egy oka van, nekem legalább 2 év kell a javamra.
Ennek több oka is lehet, felesleges keresgélni, a lányok előbb érnek mint a férfiak, én is koránérő voltam ugyan, de ettől független mindig 1-2 évvel fiatalabb lányok azok, akikkel agyilag 1 húron pendülünk, viszont bizonyos értelemben ezek közül is csak azokkal tudok kijönni, akik már képesek felnőtt fejjel is gondolkozni.
Na de a lényeg, élőben sem, és pl. beszélgetős oldalakon sem igazán preferálják a 16 évesek azt, hogy 20 vagyok.
16 évessel pedig én is csak ritka esetben jönnék össze (mármint ha azon ritka lányok közé tartoznak akik tényleg érettebben gondolkoznak mint a kortársaik.
Amikor egy 17 éves menekül a korom hallatán azon végképp kiakadok.
Főleg úgy hogy nem vagyok se bunkó, se perverz, se olyan aki bármit ráerőltet a másikra.
Viszont annó a volt lány osztálytársaimnak 15 évesen 19 20 21 22 éves paliaik voltak és ez akkor tökre elfogadott dolog volt még ha szerintem "15" évesen egy lánynak nem is az ágyban a helye.
Na most akkor mi is a helyzet? Múltkor azt mondta rám egy 16 éves, hogy biztos nagyon élettelen lehetek hogy ennyire a fiatalabbakra bukom. Pedig önérzetileg meg ilyenekkel nincs gond, csak... mivel a "nagy" többséget zavarja ez a korkülönbség ezért most várólistán vagyok....
míg legalább 21-22 nem leszek (mert akkor talán már a 18-asok se menekülnek).
9-es vagyok :D
Videken is van valasztek boven. Bar engem inkabb a 15-16 eves korosztaly talal meg. Ok meg egyenlore fiatalak kapcsolathoz. :) Keress olyanokat akik hosszabb tavra terveznek es akkor talan nem lesz problema a korkulonbseg, szerintem. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!