A 16 éves lányok, miért félnek a 20 éves pasiktól? De még a 17 évesek egy része is?!
Most egy kicsit szeretném ezt kirészletezni, nem vagyok pedofil elsőnek is.
Másodrészt: 17-18 év az ami számomra így "célpont", de inkább legyen 16 mint 19. Ennek egy oka van, nekem legalább 2 év kell a javamra.
Ennek több oka is lehet, felesleges keresgélni, a lányok előbb érnek mint a férfiak, én is koránérő voltam ugyan, de ettől független mindig 1-2 évvel fiatalabb lányok azok, akikkel agyilag 1 húron pendülünk, viszont bizonyos értelemben ezek közül is csak azokkal tudok kijönni, akik már képesek felnőtt fejjel is gondolkozni.
Na de a lényeg, élőben sem, és pl. beszélgetős oldalakon sem igazán preferálják a 16 évesek azt, hogy 20 vagyok.
16 évessel pedig én is csak ritka esetben jönnék össze (mármint ha azon ritka lányok közé tartoznak akik tényleg érettebben gondolkoznak mint a kortársaik.
Amikor egy 17 éves menekül a korom hallatán azon végképp kiakadok.
Főleg úgy hogy nem vagyok se bunkó, se perverz, se olyan aki bármit ráerőltet a másikra.
Viszont annó a volt lány osztálytársaimnak 15 évesen 19 20 21 22 éves paliaik voltak és ez akkor tökre elfogadott dolog volt még ha szerintem "15" évesen egy lánynak nem is az ágyban a helye.
Na most akkor mi is a helyzet? Múltkor azt mondta rám egy 16 éves, hogy biztos nagyon élettelen lehetek hogy ennyire a fiatalabbakra bukom. Pedig önérzetileg meg ilyenekkel nincs gond, csak... mivel a "nagy" többséget zavarja ez a korkülönbség ezért most várólistán vagyok....
míg legalább 21-22 nem leszek (mert akkor talán már a 18-asok se menekülnek).
a "korkülönbség" zavarja őket. Volt már lány akivel többször randiztam, de sokan mondják hogy 23-24-nek nézek ki, lehet ez is hozzátesz.
Ha azt hazudom hogy fiatalabb vagyok akkor az működik (tapasztalat), de hazudni főleg az elején nem kifizetődő.
Nem tudom, hogy eddig milyen lányokkal találkoztál, de én ennek az ellenkezőjét tapasztalom. Magamon is, és a környezetemben is.
L
17 vagyok, de rám 24 fölöttiek nyomulnak. de ők már tényleg ijesztően.
az alanyok hány %-a ijed meg tőled a korod miatt?
# 5-ös kicsit elgondolkoztam és te talán mint lány tudsz rá válaszolni, nem lehet attól félnek hogy lefektetni akarom őket?
Mondjuk ebben lehet valami mert 2 lány volt eddig akiknek volt már "olyan" helyzetben is barátja, őket teljesen hidegen hagyta a korkülönbség. A félős lányok meg valószínűleg nem voltak még pasival.
# 6 olyan 70-80% de szerintem az előző kommentem nagyban hozzájárul mert kicsit látszott is rajtuk hogy ezek nagy többségének sem volt még nem csak hogy szexuális de komoly kapcsolatuk sem.
Mondjuk engem teljesen hidegen hagy hogy valaki volt-e már pasival vagy sem.
hát biztos igazatok van, lehet én vagyok szerencsétlen, de mivel van egy lány aki velem egyidős és nyomul rám, illetve van egy másik is, aki meg folyton elhivogatna ide-oda, akiről eddig még nem esett le mit akar (barátság vagy több), ő pedig egy évvel idősebb...
csak hát ugye egyiktől se akarok semmit, ezért se értem a fiatalabbak reakcióit.
De akkor kivárok egykét évet és majd meglátjuk akkor mi lesz! Lehet újabb kérdés lesz belőle! :D (2-3 év múlva :D)
lehet hogy vidéken ez azért müködik mert nincs választék! :D És csak Pesten ilyenek a lányok..
Na jó, nem kombinálok... szerencsés a barátod akkor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!