Egy hónap alatt nem tudott néhány órát felszabadítani az idejéből, hogy megismerjük egymást. Elfelejtsem?
Már több ízben is elhívtam randevúra. Sosem utasított el, mindig csak egy 'majd később' választ kaptam. Állítólag tele van a naptára, a hétvégéken is dolgozik ill. tanul.
Ha hagyom a dolgot, továbbra is beszél velem, mintha érdeklődne. De egy hónap eltelt. Nem tudom mit gondoljak.





1. vizsgaidőszak van, már kemény egy hónapja. Nekem sincs túl sok időm...
2. igazából én is hasonló helyzetben vagyok (csak én lány vagyok, és a fiú szeretne elhívni)- jó fej, meg minden, de én pl tisztáztam vele, hogy majd a jövőben összefuthatunk, de csak haverok lehetünk, mert van barátom.















Mivel vidéki vagyok, és a vizsgáim tömbösítve vannak, így: felutazom Pestre a vizsgák miatt... egyik napról a másikra tanulok, majd a közte lévő szabad perceimben alszok és a vizsgák végén mint egy kifacsart citrom hazautazom. A szemeim karikásak, a hajam kócos... ilyen állapotban nem szívesen mutatnám meg magam egy számomra szimpatikus fiúnak.
Igaz, az sem mindegy, hogy ki mit tanul/mennyire veszi komolyan a sulit.
Persze, akinek fontos a másik, az szakít rá időt, de én sajnos a párommal is csak ritkán tudok ilyenkor találkozni.
Nem védeni akarom a lányt, mert lehet, hogy tényleg csak az agyad húzza... (ez egy szemét taktika a lányoknál...) de én azért hozzátenném azt is, hogy ha nem ott lakik, ahol te, akkor benne van az is, hogy utazik ide-oda (+most az ünnepek miatt szerintem elég sokan voltak a családjukkal)
Félreértés ne essék, nem csak a sulinak élek, de nekem például ez a december-január időszak nagyon sűrű.. (főleg, ha valaki az ösztöndíj miatt a jó jegyekre gyúr)
És ezt csak egy példának hoztam fel, nem állítottam, hogy ő is ilyen...
Én egy barátnőmmel nem tudom összeegyeztetni az időmet, pedig őt semmiképp sem szeretném lerázni.





Még kiegészíteném: ha viszont egy helyen éltek, és látod rajta (mire való a facebook...), hogy éli a kis világát, akkor kizártnak tartom, hogy ne legyen ideje Rád.
Mert nyilván olyan nincs, hogy valaki 0-24 tanuljon két távoli vizsga között is, vagy ennyire megteljen a naptára.





1, hány évesek vagytok, milyen suliba jár a csaj ?
2, 98%, h csak szopat, h legyen valaki, akibe jól belerúghat, alkalomadtán
3, lépj tovább, akire nem érdemes, ne pazarolj időt, rövid az élet.
25/F, pazarló ;)
A 6-os és a 10-es válaszoló segített a legjobban.
Külön városban lakunk, de itt tanul. 2 részmunkaidős állása van és vizsgaidőszak is van. Szerintem nem szopat.
Nem tudom elképzelni róla.
Viszont egy hónap eltelt. Vele való egyéb beszélgetésekből kiderült, hogy ezalatt az idő alatt bulizott és sorozatot is nézett.
Amikor a szemembe nézett elektromosságot éreztem. Ezt el is mondtam Neki.
De akkor ezek szerint csak én voltam így vele, mert egy találkozó sem fér bele az idejébe, hogy megismerjen.
Most úgy érzem, hogy jobban megtérült volna az időm, ha számítógépes játékokkal játszottam volna. Nekem ez sok szenvedést okozott.
Én nem egy bejegyzés vagyok egy listán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!